Durván beleeSTem

Búcsú a Ford Focus ST-től

Durrog, csattog, él! - ilyen autóból kéne még több a világnak, de pont a másik irányba tartunk. Egyre kevesebb közül választhatunk és most már a Focus ST siratóénekét is megtarthatjuk

Stílusosan búcsúzik a Ford Focus ST, méghozzá egy limitált kiadással, amely egyedi fényezéssel kürtöli szét a világba, hogy a hot hatch szép, a hot hatch jó. A neve árulkodik erről a színről, hiszen az Azura Edition természetesen kizárólag azúrkék fényezéssel rendelhető. Vagyis most már nem, rendelhető, de állítólag a márkakereskedések betáraztak néhány darabbal szóval talán még nem késtél le róla, hogy újonnan megkaparints egyet.

Ám az egyedi fényezésen kívül szinte minden ugyanolyan, mint bármelyik jól felextrázott ST modellen. Méhsejtmintás hűtőmaszk, fekete díszbetétek a lökhárítóban, fekete légterelő hátul, két vaskos kipufogóvég és a diffúzor növeli a sportos hangulatot, a Focus feliratot pedig eltüntették. Végül az új rajzolatú, 19 colos könnyűfém felnik mögött vörös féknyergek harapnak az elöl 330, hátul pedig 302 milliméteres tárcsákra. Látványos az egyszer biztos!

Bent a veszettül jól tartó és kényelmes sportülések eleve adrenalindúsabb légkört teremtenek, de a sportkormány, a fém váltógomb és a fém pedálok is kiveszik a részüket a „versenyhangulat” kialakításából, ráadásul a varrások kék színűek, hiszen itt sem feledkeztek meg az "azúrságról". Méretre pedig nincs változás, ugyanúgy használható két pályanapos hétvége között a család furikázására. Már, ha szeretik a feszes futóművet.

Merthogy ez a nagy újdonsága az Azura változatnak. Az ST modellek alapból 1 centis ültetést kapnak, ám az Azurához jár a Track csomag, vele a KW állítható futómű szettje szettje. Ugyanakkor ez az igazán elhivatottak játékszere, mert manuálisan kell beállítani, amihez természetesen jár a kis szerszámkészlet is. További két centi a mozgástér az ültetésben, különböző fokozatokban állítható a rugók feszessége. Egészen pontosan 12 berugózási és 16 kirugózási fokozatról van szó, a gyári leírás ráadásul abban is segít, hogy például a Nordschleifére legoptimálisabb beállítással gurulhassunk a Zöld Pokolban. Orrában továbbra is a négyhengeres, turbós 2,3 literes benzinmotor duruzsol, ami 280 lóerőt és 420 Nm forgatónyomatékot tud. Pörgetni kell az igazán élvezetes autózáshoz, hiszen a maximális nyomaték 3000-nél érkezik a lóerők pedig még magasabb tartományban kelnek úgy igazán életre, szóval ezzel tényleg pályára kell menni, hogy maximálisan kiélvezhető legyen. Persze a színház enélkül is megvan. Durrog, szörcsög, csodaszép hangélményt ad, azt meg talán már említenem sem kell - hiszen oly sokszor lelkendeztem már rajta - hogy a Ford valami varázslatos recept tulajdonosa a futómű és kormánymű tervezés terén. Szinte kitalálja a gondolataidat az autó, mindig pontosan oda érkezik, ahová becéloztad, így a kanyarcsúcspontokat tökéletesen tudod támadni. Szépen betapad a fronthajtással is, amiben azért szerepet kap a részlegesen önzáró differenciálmű is, de néha azért képes kicsit megriszálni a farát az 1,4 tonnás masina, hogy még nagyobb legyen a móka.

Gyorsulása 5,7 másodperc százra, de sokkal fontosabb, hogy a színház részeként ott a rajtautomatika. Eszi a kuplungot rendesen, ha nem figyelsz a lábaid mozgására, de minden alkalommal mosolyt csal az arcodra, nem lehet megunni. Ahogy a sebességváltó tökéletes megvezetését sem, ezt az autót bún, az automatával kérni. Persze megeszi a 12 litert százon, de ha nem nyúzod akkor 8-9 literrel is beéri. Igazi élményautó az értő közönség számára. Hogy mennyibe kerül, azt már nem tudom megmondani, a konfigurátorból leszedték, viszont, akit komolyan érdekel az autó gyorsan kérdezzen körbe a márkakereskedőknél, hátha akad még egy-két példány.

Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2261 cm3
Teljesítmény:
208 kW (283 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
420 Nm 3000-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5.7 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
8.3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4393 mm
Szélesség:
1825 mm
Magasság:
1454 mm
Saját tömeg:
1437 kg
Össztömeg:
2020 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Motor és váltó
Motor:
benzin
Hengerűrtartalom:
2261 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú manuális
Nyomaték:
420 Nm 3000-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
208 kW (283 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5.7 s
Gyári vegyes fogyasztás:
8.3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
12 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre