Autósvilág hírei2025. 09. 19.

Ettől függ, készít-e a jövőben megfizethetőbb autót a Kia

2026-ban új kompakt autóval bővül a Kia modellpalettája, ám egyesek már azt találgatják, hogy egy ennél is olcsóbb alternatíván is dolgozhatnak. A márka tisztázta a helyzetet.

Betűméret18 px
⏱️ kb. 1 perc olvasás
Az elmúlt években egymást érték a Kia villanyautóinak a bemutatói. Már az EV9-től Az EV3-ig (a 8-as és a 7-es kivételével) mindegyik számhoz tartozik autó. Jövőre pedig az EV2-vel kiegészül a paletta, amelynek koncepció változatát többek között a Müncheni Autószalonon is kiállították. A tervek szerint ennek árát nagyjából 12 millió forintra fogják belőni. Ugyanakkor más gyártók már a 8 millió forint könyéki ársávot célozzák a belépő szintű EV modellekkel, illetve a Kia kínálatába is odaférne egy az EV2-nél olcsóbb alternatíva – EV1 néven. Marc Hedrich, a márka európai vezetője az Automotive News portálnak adott interjújában kiemelte, egy nap valóban megvalósulhat a „megfizethető villanyautó. Ugyanakkor hozzátette, ennek elkészülte nagyban függ az EV2 teljesítményétől. „Egy" 22 ezer eurós villanyautó kompromisszumokat kíván, amiben nekünk nincs érdekünk, hiszen a világ egyik legjövedelmezőbb autómárkája a miénk – mondta a szakember. Hozzátette, logikátlan lépés lenne egy ilyen modell lefejlesztése, amennyiben nem keresnek vele pénzt. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben mégis készüljön egy 8-10 millió forintért értékesített villanyautó – de ez csak 2026 után.
G

Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.

Ajánlott cikkek