Kerékcsere otthon: így spórolj évente akár 50 ezer forintot!

Le az életveszélyes gumikkal! - Audi A6 Pénztemető #5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha akad egy sarok, ahol elfér négy kerék, illetve szívesen szánsz évente kétszer két órát bütykölésre, akkor akár tízezreket is spórolhatsz! Lépésről lépésre mutatom be a pénztemető Audi A6-on, hogy miként cserélj kereket az autó gyári szerszámaival.

Ha olcsó autót veszel, akkor valószínűleg katasztrofális állapotú abroncsokat találsz majd rajta. Ez valahol érthető is, hiszen egy szett új, minőségi gumi ára manapság akár a 200 ezer forintot is megközelítheti, de még a legolcsóbb méretekben is 60 ezer forint környékén kérnek egy garnitúra új, kínai abroncsért.

Ennek ellenére a konkrét gumikon sohasem szabad spórolni, hiszen az életed is múlhat rajtuk, a rossz abroncsokat haladéktalanul le kell cserélni.

Amin viszont lehet, és érdemes is spórolni, az a kerékgarnitúrák évente kétszeri átszereltetése. Mivel a felújítási kihívás gyanánt vásárolt Audi A6 "pénztemetőt" is katasztrofális állapotú gumikkal vásároltam, ezért az egyik első dolgom volt ezeknek a cseréje, természetesen kamerák előtt. Ha tehát neked sem probléma egy extra szett felnit tartani, és évente kétszer nekifutni a kerekek cseréjének, akkor az alábbi videóból megtudhatod, miként úszhatod meg ezt a félévente 20-25 ezer forintos kiadást. Csak aztán ne felejtsd el megjelölni, hogy melyik kereket az autó melyik sarkáról szedted le, illetve odafigyelni a gumik forgásirányára!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.04.15. at 11:33
    Permalink

    Ez nem gumicsere otthon, ez kerékcsere.
    A cím félrevezető így.
    Te gumit cseréltetni tudsz felnin olyannal akinek van gumizó illetve centírozógépe.
    Otthon gumit felnin szerelni talán régebbi traktorokon meg Ifa teherautón stb tudsz mert azokhoz nagykalapács feszítóvas kompresszor ami jó ha tud 10 Bar nyomást, meg képes elég nagy szállítási mennyiséget produkálni. Ezek mind belső gumival szereltek ahogy a bicikliabroncsok-kertitraktorok nagy része is, azokat is lehet nagyrészt otthon egyszerűbb szerszámokkal cserélni felnin.

  • 2023.04.17. at 23:09
    Permalink

    A legtöbb helyen 15 ezer Ft a gumicsere 4 gumira. Úgy értve, hogy a gumikat át kell szerelni a felnire, centírozni kell és vissza kell rakni a kocsira. Legalábbis ősszel még 15 ezer volt, lehet, most már több.
    Ha van 4 plusz felni amire fel vannak szerelve a gumik, azt a gumisnál egy 5 ezresért feldobják 3 perc alatt.
    Szóval 5 ezer Ft-ot lehet spórolni. De akkor azzal is számolni kell, hogy 100-200 ezer Ft (típustól függően) bent áll a felniben.
    Nekem az a legnagyobb gond, hogy ősszel és tavasszal oda kell menni, időpontot kell kérni, nekem kell igazodnom, megy vele az időm stb. Szerintem a legtöbb embernek bőven jó a 4 évszakos gumi. Pláne, aki nem megy sokat és ha esne egy kicsit komolyabb hó (amire 10 éve nem volt példa), akkor esetleg meg tud oldani 1-2 napot kocsi nélkül. Ez kb. az autósok 75%-a.

    • 2023.04.18. at 21:44
      Permalink

      Nekem a szerelt kerekeket 16 ropiért centírozták és cserélték. 5 ezerért nem hiszem, hogy sok helyen megcsinálják ma már, ha van benne centír is.

  • 2023.04.19. at 19:55
    Permalink

    Az 5 ezer Ft akkor van, ha a nyári gumi felnin van, viszed magaddal a csomagtartóban és nem kell centírozni, hanem csak felemelik a kocsit, lekapják a 5 téligumival szerelt felnit, feldobják a másik 4-et és kész.
    Ha a felnire szerelt kerekeket 16 ezerért rakják fel, akkor az egy nagyon lehúzós szerviz. Nekem úgy 15 a 4 kerék, hogy a téli gumit le kell szedni a felniről, aztán fel kell szerelni a felnire a nyári, felfújni, centírozni ás felszerelni az autóra.
    Ha felnin van minden gumi, akkor nem nagyon szokták centíronzni. Egyszer megcsinálják, amikor megveszi az ember a felnit és/vagy a gumit, és ahhoz évekig nem nagyon kell hozzányúlni.
    Megnéztem egy friss cikkben az árakat. Azt írjék, hogy kerekenként 3-9 ezer Ft között van az ár. A személygépkocsik az alsó árkategóriában vannak, vagyis 3-5 ezer Ft, a felsőbe pedig a kisteherautók, teherautók, buszok mérettől függően. Vagyis 12-20 ezer között reális, ebbe beleértendő a le és felszerelés, gumicsere, centírozás.

Vélemény, hozzászólás?