Harc a grammok ellen: tisztább autókat hozott a 2020-as év

JATO: továbbra is a Toyota a legtisztább autógyártó Európában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érezhetően csökkent az Európában eladott új autók összesített károsanyag-kibocsátása. A háttérben a belső égésű motorok visszaszorulása áll, ám a legjobb eredményt ismét a villanyautóval még nem rendelkező, ám a hibrideknél vezető Toyota.

2020-ban sok rossz dolog történt, az autóiparban éppúgy, mint azon túl. Egy valami mégis jó irányba mozdult el: Európában némi megtorpanás után ismét csökkenést mutatott az újonnan eladott autók átlagos széndioxid-kibocsátása. Míg az előző évtized utolsó harmadában a szabadidőjárművek fokozatosan emelkedő részaránya miatt megfordulni látszott egy több mint egy évtizede tartó, kedvező tendencia, 2020-ban ismét jó irányba mozdult el a mutató.
Hirdetés
Az Európa 21 országában eladott új autók átlagos CO2-emissziója 106,7 g/km volt (NEDC norma szerint), 12 százalékkal kedvezőbb, mint 2019-ben. A JATO piackutató szervezet elemzői szerint a kedvező változás két tényezőnek volt köszönhető. Egyrészt hatályba léptek az új, szigorúbb károsanyag-kibocsátási korlátozások, amelyek flottájuk tisztítására kényszerítették az autógyártókat. A cél ugyebár a 95 g/km érték lenne, hiszen amennyiben a gyártók felette vannak, autónként és grammonként 95 eurós bírságot kell befizessenek az EU dedikált kasszájába, amiből aztán például a villanyautó-szerzési támogatásokat finanszírozzák. Másrészt a járvány miatt közlekedésükben korlátozott európai polgárok újraértékelték a személyes mobilitásról alkotott elképzeléseiket, és minden korábbinál nagyobb arányban vásároltak hálózatról tölthető járműveket. A 2019-es 466 ezer helyett 2020-ban több mint két és félszer több, 1,21 millió tisztán elektromos vagy plug-in hibrid gépkocsit vásároltak – mivel azonban közben a piaci összeladások zsugorodtak, a technológia megháromszorozta a piaci részesedését: az egy évvel korábbi 3,1 százalékról 10,6 százalékra nőtt az arányuk.
Hirdetés
Ezzel párhuzamosan a benzin- és dízelüzemű autók eladásai 14,7 millió darabról 8,6 millióra estek vissza: ezzel a benzinmotorok piaci részesedése 59 százalék alá, a dízeleké pedig a minden korábbinál alacsonyabb 29 százalék alá süllyedt. Különösen fontos, hogy a hálózatról tölthető, részben vagy teljesen elektromos hajtástechnológia egyre nagyobb teret nyer a szabadidőjárművek körében. A crossoverek jellemzően nagyobb gördülési és légellenállásuknak köszönhetően átlagosan 18%-kal több CO2-t bocsátanak ki, mint egy azonos méretű személygépkocsi. Az újautó-eladások összesen 40 százalékát kitevő crossover-szegmensekben tavaly minden eddiginél nagyobb arányban jelentek meg hálózatról tölthető modellek, ami hozzájárult ahhoz, hogy a SUV-ok átlagos, súlyozott CO2-kibocsátása egyetlen év alatt 16,2 g/km-rel csökkent. Ezek után könnyű volna arra a következtetésre jutni, hogy azok a márkák vezetik a CO2-kibocsátási rangsort, amelyek jelentős számban adnak el akkumulátoros elektromos vagy hálózatról tölthető hibrid járműveket. A valóság azonban mást mutat: a 2020. év emissziós bajnoka ismét a Toyota lett, amely az eladásaiból rendkívül nagy arányban részesedő "öntöltő" hibrid modelleknek köszönhetően minden más autógyártónál kedvezőbb, 100 g/km alatti átlagos károsanyag-kibocsátást ért el.
Gyártónkénti szén-dioxid emissziók, forrás: JATO
Autógyártó Az eladott új autók súlyozott átlagos CO2-kibocsátása (g/km)
Toyota 97,5
PSA csoport 97,8
Suzuki 102,5
Hyundai-Kia csoport 103,2
Renault-Nissan-Mitsubishi 104,2
Fiat-Chrysler csoport 105,6
BMW csoport 110,3
VW csoport 110,8
Daimler csoport 117
Jaguar Land Rover 147,9
Subaru 155,3
Hirdetés
A Toyota csoport európai eladásainak több mint a felét, 53 százalékot tesznek ki az öntöltő hibrid modellek. Ráadásul ezen belül pont a legkeresettebb típusok esetében beszélhettünk a legnagyobb hibrid részesedésről: a Corolla, a Yaris és a RAV4, amelyek együtt a márka 2020-as európai eladásainak az 58 százalékát tette ki, átlagosan 65 százalékban találtak hibrid hajtáslánccal gazdára. Ahogyan azt már sokszor írtuk és saját méréssel is bizonyítottuk, a Toyota öntöltő hibrid hajtásláncával szerelt modellek városi forgalomban akár a menetidő 80 százalékában képesek tisztán elektromos üzemben közlekedni, így sokat tesznek az ottani emisszió csökkentéséért, miközben az akkumulátorukat nem kell külső forrásból (és külön előállítandó energiával) tölteni.
Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2021.04.24. at 21:06
      Permalink

      Igen, ez pont így van.

      Meg azért segít ha épp a házi kedvenc elemzőből faragnak reklámkivonatot…
      Amúgy nemrég picsogtak azon hogy nem kéne annyira elektromosítani mert Japán kicsit bealudta a tiszta energiát.
      Szóval igen, kicsit bealudta a dolgokat.

      Majd ha lesz rendes villanyautója, meg nem 200+ lóerős kamuhibirdekkel próbálják letudni a villamosítást “mert ezt nem kell tölteni” akkor érdemes lesz dicsérni.

      Most egyszerűen jó helyen vannak jó időben.

  • 2021.04.25. at 23:32
    Permalink

    Ha jól gondolom a Fiat-nál benne van a Tesla-tól vásárolt emisszió mentes autó hányad is, érdekes lenne e nélkül a lista.
    A Toyota filozófiája, hogy nem dob piacra elektromos autót, kb. az idei évig volt legitim, értelmes döntés fenntarthatósági szempontból.
    Egy elektromos autó akkumulátor kapacitásából kvázi 30-40 hibridet gyárt le, amivel úgy nagyjából 40 x 25 g/km-t CO2-ot takarít meg. Egy elektromos autó meg az áram generálásától függően kb. 100-150 g/km-t, azaz nagyjából a tizedét.
    Mivel már nem “lehet” arra hivatkozni, hogy hatalmas szűk keresztmetszet az akkumulátor költség és gyártási kapacitás, lépniük kell.
    (különben nem veszek újra Toyotát) 😛

Vélemény, hozzászólás?