Itt a Qoros 3 ferde háttal

Bemutatkozik a kínai Qoros 3 ferdehátú változata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Genfben lesz először látható, de hivatalos képen és videón már most is megnézhetjük a kínai gyártású Qoros 3 kompakt hatchback változatát.


Nem is kellett sokat várni, a beetető fotók után alig pár héttel, már rendes képeken és videón is megnézhetjük a Qoros 3 ferdehátú változatát. Lépcsős háttal már meg lehet venni, erre a hatchbackre még várni kell pár hónapot. A szedán bemutatkozása után egy évvel, az idei Genfi Autószalonon lesz majd ennek is premierje. A ferdehátút a fiatalosabb vevőknek szánják, akik értékelni fogják a jobban variálható csomagtartót is.
Hirdetés

Az autó stílusa a szedánról ismert formákból építkezik, kívülről a hátulján kívül kerek ködlámpáival és nagyobb, sportosabb hűtőmaszkjával tér el. Belterét új színösszeállítások és anyagok fogják feldobni. Minden ferdehátú Qoros 3-ban széria lesz a nyolc colos érintőképernyős fedélzeti navigáció, internettel, navigációval és gyári felhőszolgáltatással a fájlok tárolásához.

A négyajtósnál 177 milliméterrel rövidebb, hossza 4,438 méter, de tengelytávja ugyanúgy 2,69 méter. Ugyanarra a platformra épülnek, és 1,6 literes benzinmotorjaik is azonosak. Ezek turbó nélkül 126, azzal 156 lóerősek, váltóik hatfokozatúak, akár kéziként, akár dupla kuplungos automataként is megrendelhetőek. A Qoros 3 újabb változata is a kínai-izraeli vegyesvállalat Changshu-i gyárában fog készülni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?