Másfél millió forintba került Budapestről Hatvanba autózniuk, mégis örömmel tették!
Különleges autóversenyt szervezett a Bátor Tábor és az AutoWallis
Végigkísértük a Bátor Tábor és az AutoWallis közös kezdeményezéseként szervezett Bátor Rallyt. A hagyományteremtő, élményalapú esemény célja, hogy közösségi összefogással támogassa a súlyosan beteg gyerekeket és családjaikat.
Egy kora-nyári péntek reggelen 9 óra 15 perckor indult útnak egy tucatnyi prémiumautó Budapestről, a célvonal pedig Hatvanban, a Bátor Tábor helyszínén várta őket. Az AutoWallis és a Bátor Tábor együttműködésével létrejött rendezvényhez céges támogatók és magánszemélyek is csatlakozhatnak. Az AutoWallis által felajánlott prémiumkategóriás járműveket az első verseny során egységesen 1,5 millió forintért "bérelhették ki" a résztvevők, az így felajánlott összegeket pedig teljes egészében a beteg gyermekek javára fordítják.
A Bátor Tábor élményterápiás programjai daganatos, élethosszig tartó betegséggel élő gyerekeknek és családjaiknak nyújtanak támogatást. A hosszú kórházi kezelések után ezek a gyerekek a táborban újra önfeledtek lehetnek – játszhatnak, barátságokat köthetnek, sorstársi közösségre találhatnak. Ezzel erőt kapva a gyógyuláshoz és önbizalmat az élethez. Az alapítvány minden programja ingyenes, ezért a Bátor Tábor Alapítvány működése teljes mértékben a támogatók összefogásán és elkötelezettségén múlik.
„Hiszünk abban, hogy a legnagyobb és legemlékezetesebb utakat közösen tesszük meg. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy az összefogásnak és a támogatásnak ezer formája lehet. Az AutoWallis-szal közös kezdeményezésünk, a Bátor Rally is ezt példázza. Az Alapítvány minden évben a nulláról kezdi adománygyűjtői munkáját, és mindig keressük az új, izgalmas lehetőségeket, amelyekkel a támogatói közösségünknek is élményeket nyújthatunk” – árulta el Simon Detti, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezető igazgatója. „A nap teljes bevétele a családi táboraink megvalósítását támogatja, amelyekben a súlyos betegséggel élő gyerekek testvérei, szülei is olyan lélekgyógyító élményeket szereznek, amelyek erőt adnak a küzdelemhez."
A verseny azonban még véletlenül sem arról szólt, hogy minél előbb a célba érjenek a jótékonykodók az akár sokszáz lóerős járművekkel. A támogatók ehelyett az AutoWallis által felajánlott, a vállalat márkái által forgalmazott járművekkel játékos autós kihívások során ismerhették meg a Bátor Tábor világát, miközben közös élményekkel gazdagodva kézzelfogható segítséget nyújtanak az alapítványnak. Az állomásokon többek között vezetéstechnikai tréning, navigációs verseny és 1/100 feladatok is akadtak, de olyan is előfordult, hogy vízre kellett szállni a versenyzőknek a megoldásért.
„Számomra kétszeresen is öröm, hogy részt vehettünk az első Bátor Rally megalkotásában. Már a szervezés során nagyon szívmelengető volt látni a Bátor Tábor szakértőinek és az AutoWallis önkénteseinek a kemény munkáját, amire szükség volt egy ilyen nívós rendezvény létrejöttéhez” – mondta Müllner Zsolt, a Bátor Tábor felügyelőbizottsági tagja, az AutoWallis igazgatósági elnöke. „A Bátor Rally duplán példaértékű kezdeményezés: új és formabontó módja a Bátor Tábor támogatásának és az adománygyűjtésnek, emellett a támogatásnak köszönhetően a tábor rengeteg család életébe hoz gyógyító élményeket. AutoWallisként éppen azért csatlakoztunk a támogatók köréhez, mert büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk ennek a közös útnak: a szabadság és az összetartozás érzése nemcsak az autózásban, hanem az együtt segítésben is átélhető.”
A verseny végén a résztvevőkkel bejártuk a tábort és megismerkedtünk az ottani körülményekkel. Láttuk a gyermekek lakóegységeit, az orvosi rendelőt, a lovardát, a tábor fő rendezvénytermét, illetve a terület központi elemeként szolgáló tavat is. Számomra a legérdekesebb a hatalmas kötélpálya és óriáshinta párosa volt. Ezeket úgy alakították ki, hogy kellő gyakorlással mozgáskorlátozott gyermekek is használhassák őket, hiszen a tábor célja megmutatni, hogy mennyi mindenre lehetnek képesek a kevésbé szerencsés fiatalok is.
A tábor különböző létesítményeinek megismerése után egy gálavacsorával zárult az egész napos esemény. Mindez ráadásul még véletlenül sem volt hiába: a Bátor Rally segítségével idén 36 millió forintot sikerült összegyűjteni a táborozni vágyó, beteg gyermekek számára, éppen ezért a hangulatos autóversenyt jövőre is szeretnék megszervezni a közreműködők.