Mercedest készít az Opel? Párizsban láthatjuk Adamot

A Párizsi Autószalonon mindent megtudhatunk az Opel Adamról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szeptember végén nyíló Párizsi Autószalonon nem csak kosztüm nélkül és minden adatával, hanem már a megrendelés lehetőségével lesz látható az Opel miniautója.

Májusban ötletes, de csoda, hogy addig más márka által még el nem sütött GPS-es nyomkövetéssel térképre írással és persze annak élő, a Facebookon sugárzott közvetítéssel derült ki az Opel miniautójának neve. Adam persze nem volt meglepetés, sem a modell, sem a név. Másfél hónap múlva pedig minden részlet kiderül róla, a 1,5 millió várt látogatójával Európa legnépszerűbb autós seregszemléjének ígérkező Párizsi Autószalonon ugyanis nem csupán kiállítják (az 5.2-es csarnok 501-es standján), hanem ott óriási, interaktív kijelzőkön felfedezhető, konfigurálható és akár meg is rendelhető lesz az Opel új városi minije, melynek teljes specifikációját és árát a szalon nyitónapján hozzák majd nyilvánosságra.

Noha az Opel 2014 négyzetméteres standján számos Adam várja majd az Évákat és persze mindenki mást, az Opel szerint a felvonultatott autók csak egy szerény szeletét hozzák majd az új modell komoly személyre szabhatósági arzenáljának. A 3,7 méter hosszú négyüléses az Opel szerint „Modern, erőteljes fellépésével világosan elkülönül számos vetélytársának retrós kinézetétől”, szerintünk pedig szemből Mercedes, oldalról Audi A1, hátulról meg enyhe Citroën DS3 hatást hordoz magán.
A szokásos Essentia, Enjoy, Cosmo, Sport felszereltségek helyett három teljesen különálló ízlésirányzatnak megfelelő „felszerelési világ” választásával lesz rendelhető: a JAM szokatlan, divatos és tarka, a GLAM sikkes és elegáns, a SLAM pedig sportos a gyáriak elmondása alapján.
Hirdetés
Az Opel ADAM motorkínálatát kezdetben csakis benzines, nem túl izgalmas, négyhengeres motorok alkotják, 1,2 literes, 70, valamint 1,4 literes, 87 és 100 lóerős egységek szerepelnek majd. Idővel bizonyára jön jövőbe mutató, turbós, háromhengeres, a mostaniaknál akár egyszerre izmosabb és takarékosabb motor is, addig pedig mindegyiket lehet majd a stop/start-elektronikát is magában foglaló ecoFLEX csomaggal is rendelni; ahogyan írtuk, szeptember végétől.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?