Részegen ki visz majd haza?

Fizetett hirdetés

Sofőrszolgálatot mi alapján válasszunk?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Felelős sofőr nem ül vezetésképtelen állapotban autóba, felelős autóvezető pedig nem is bízza akárkire kocsiját. Sofőrszolgálat hívása előtt is érdemes gondolkodni.

Stohl András esete minden bizonnyal sokakban megmaradt: ittas állapotban vezetésért nem csak pénzbírság, illetve a jogosítvány 1-10 évig terjedő bevonása járhat, személyi sérülés okozása esetén is börtönbüntetés is társulhat a szankcióhoz. Bármelyikre is kerüljön sor, a delikvens jóval többet veszít, mintha a szórakozásról és az italfogyasztásról nem lemondva gyalog vagy taxival ment volna, esetleg a szórakozóhelyre saját autójával érkezve sofőrszolgálatot hívott volna. Nem éri meg kockáztatni, baleset esetén, ittasan halált okozva ugyanis a sofőr életét is agyonvágó börtönbüntetés jár.
Gyakorlatilag minden sofőrszolgálat alapvető üzleti modelljének tekinthető, hogy olcsóbb legyen a fizetett, helyszínre hívott autóvezetővel hazajutni, mint oda-vissza taxival menni. Sok esetben pedig egyszerűsítést is jelent, hogy az esti buli vagy üzleti vacsora, esetleg céges party előtt nem kell hazavinni az autót, vagy nem kell a ki tudja, milyen helyen hagyni, majd másnap érte visszazarándokolni. Bár leginkább az ittas vezetés kiváltásához köti a köztudat a sofőrszolgálatot, számos egyéb esetben jól jöhet: például egy kisebb sérülésnél, ami után gipszelt karral vagy lábbal nem tudja autóját vezetni annak tulajdonosa. De nem csak az ilyen esetekre érdemes gondolni: akár egy komolyabb fogászati műtét után, esetleg egy zaklatott nap után vagy fontos, még néhány irat átolvasását igénylő tárgyalás előtt is javallott lehet hivatásos, kisegítő autóvezető hívása, ahogyan akár az autó szervizbe, gumishoz vitetéséhez is praktikus lehet nem saját időt pazarolni.
Hirdetés
[kepallobal=406904]Egy tárgyaláson megjelenéshez is jól jöhet a hivatásos sofőr[/kepallobal]
Nem mindegy azonban, hogy kire bízzuk rá autónkat - nem ritkán legféltettebb kincsünket, amit sokan még családtagjainknak is csak összeszorított fogakkal adunk át. Törvényi szabályzás sajnos nincs, sofőrszolgálatot jószerivel bárki alapíthat – mutat rá a veszélyre az egyik első hazai cég, az Arthur sofőrszolgálat ügyvezetője, Lehoczki Anita. Nem elvárás, hogy legyen felelősségbiztosításuk a cégeknek, és nincs elvárás a sofőrök vezetési tudásával, engedélyével kapcsolatban sem. Nyilván kötelezően kell rendelkeznie a sofőrnek jogosítvánnyal, s nyilván az autót vezető delikvens felel mindenért, ha probléma van. Nem mindegy azonban, hogy ha tényleg galiba van, akkor automatikusan fizet-e a biztosító, vagy következik egy évekig elhúzódó pereskedés. A legolcsóbb, csakis ésszerűtlen költségminimalizálással, nem bejelentett, nem kellően tapasztalt munkaerővel dolgozó, és nyilván biztosítással sem rendelkező „olcsójános” sofőrszolgálatok és a profik díjszabása között egyébként legtöbbször egy italnyi árkülönbség sincs, ezért árverseny helyett inkább a cégek múltja alapján érdemes választani, továbbá csakis olyan számát érdemes feljegyezni, amely valóban rendelkezik felelősségbiztosítással. Erről az Arthur sofőrszolgálat esetében a weboldalukról letölthető kötvény tanúskodik.

A biztosításnál is fontosabb persze, hogy lehetőleg ne is legyen arra szükség. Ezért elsődleges a sofőrök kiválasztása. Mivel törvényi előírás, például PÁV kötelezettség nincs, a cégek saját feltételrendszere dönt. Míg egy névtelen, friss cégnél nincs arra sem garancia, hogy a sofőr jogosítványa idősebb a vállalkozásnál, a piacon 1999 óta folyamatosan jelenlévő Arthur esetében van. A cég vezetői saját tesztelés alapján, vezetési és városismereti vizsga után választják ki alkalmazottaikat, rendszerint személyes ajánlás szerint. A felvett dolgozók is folyamatos kontroll alatt állnak, sokszor nem is tudnak róla, de időnként inkognitóteszten vizsgáznak, hogy valóban olyanok-e, mint azt elvárják tőlük: ha kell, hallgatnak, ha kell, kulturáltan társalognak, és persze koszos Trabanttól Suzukitól kezdve Ferrariig, Porschéig bezárólag minden autót gond nélkül elvezetnek.
A komoly múlttal rendelkező cég olyan extrákkal is tudja finomítani szolgáltatását, amihez tényleg rutin, és persze a tökéletességre való törekvés szükséges. Például a folyamatosan vezetett statisztika általi létszámfeltöltés garantálja azt, hogy mindig tartani tudják a hívástól számított 20-25 perces kiállási időt. Ez azt jelenti, hogy vacsora után, de a számla kikérése előtt telefonáló kuncsaftot gyakorlatilag már autója mellett várhatja kirendelt sofőrje, az pedig magától értetődő, hogy fix időpontra is lehet hívni a járművezetőket.
Ha valaki komolyabb italozásra készül, érdemes előre telefonálnia, sofőrje előre nyomtatott lap alapján tudni fogja, hogy hova kell majd hazavinni, azt ugyanis már a hívás beérkezésekor rögzítik, ahogyan azt is, hogy pontosan hova, hányra, milyen rendszámú autóért kell menni, s az előre megírt autó-kölcsönadási és sofőrszolgálati szerződés a fix, amúgy a cég weboldalán előre kalkulálható tarifát is tartalmazza. Így minden automatikus, mindössze a fuvar előtt és utáni aláírás szükséges az autó átadásáról, visszavételéről - a sofőr, illetve a tulajdonos részéről.
Az Arthur adatbázisa természetesen nem csak a flottabb működést szolgálja, a kuncsaftoknak is ad extrákat, például tudja, hogy ki, milyen sofőrt kedvel, ki áhít hölgy vezetőt, ki dinamikusan hajtót, ki higgadt nyugdíjast – mindegyik megtalálható ugyanis az Arthur állományában. Kedvezmény egyébként konkrétan is éri a törzsutasokat, a bárki által, ingyenesen igényelhető törzsvásárlói kártya alapból ad 10 százaléknyit, minden hatodik fuvar pedig ingyenes az Arthurnál. Így – bár továbbra is igaz a törvény, mely szerint minél messzebbre viteti magát a budapesti, illetve a főváros környéki agglomeráció településeibe szállítandó kuncsaft, annál többet spórol az oda-vissza taxizáshoz képest – még kedvezőbbek a tarifák. Például a budai XI. kerületből a pesti nyolcadikba kedvezménnyel 3240 forintért, ugyanonnan Szentendrére 7000 forintért haza lehet jutni. Taxival oda-vissza valóban több lenne, az ittas vezetést pedig tényleg nem éri meg kockáztatni!
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Én nekem velük van nagyon jó tapasztalatom:

    [url]http://azonnalsofor.hu/[/url]

    Nagyon gyorsan kiértek, korrekt, megbízható társaság… és nem utolsó sorban nem drágák

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Az internet ezt is megoldotta 🙂
    [url]http://www.makivezet.hu[/url] a sofőrszolgálat kereső.
    Itt tényleg minden adat megtalálható a választáshoz. Árak, cégadatok, stb.

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Sziasztok!
    Bár kicsit leült a topik (2,5 év :-)) Mostanában kezdtem sofőrszolgálatozni és ezért engem is foglalkoztat kubeba által feltett kérdés.
    Megnéztem pár szolgáltató oldalát és úgy tűnik, hogy a casco-t sokan pajzsként tartják maguk előtt. Én is kicsit bizonytalan vagyok a témában. Kicsit megnyugtat, hogy hétvégén alaposan kifaggattam egy sofőrt. Kipróbáltam a [url]http://asofor.hu[/url]-t (azért őket, mert az alkohol kalkulátor [url]http://asofor.hu/alkoholszint_kalkulator/[/url] szerint nem vezethettem 🙂 )Szóval a sofőr azt mondta, hogy náluk még nem volt baleset (milyen meglepő :-)), de olyan felelősségbiztosításuk van, ami pont az ilyen esetekre szól. Mondta, hogy ebben 100%-ban biztos és nyugodtan nézzem meg a honlapjukon is, Azt is mondta, hogy nem igazán van olyan autó Magyarországon, amit ha akár totálkárosra törnének, akkor a kárt nem fedezné a biztosításuk. Persze hiszem, ha látom, de elég megnyugtató volt amit hallottam.
    Valakinek van más véleménye vagy tapasztalata ebben a témában?

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Egyértelmű kérdésem lenne a cikk kapcsán !
    Ha én igénybe veszem a sofőrszolgálatot,küldenek valakit,akárkit,akit beengedek ülni az autómba és az a saját hibájából összetöri az én autómat,de nekem nincs cascóm – na akkor ki fizeti meg az én káromat?
    De teljes mértékben,és azt most felejtsük el hogy ilyen még nem volt. De bármikor előfordulhat. Na ebben az esetben mi a helyzet? Én szivok úgy hogy még fizetek is érte?

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Én is elég sokat és minden esetben ha kétségem volt és utánajártam igazam volt, ezért az utóbbi időben már nem pazarlom az időmet külföldről -főleg Benelux, Francia, Olaszországból – behozott autókra, különösen ha kereskedő árulja, mert vagy nincs is szervizkönyve, vagy most nincs ott, vagy elvesztették, vagy a másik telephelyen van, vagy megsemmisült, és ha van akkor is kamu az egész, belefáradtam. Látatlanba fogadok hogy ha ennek a T5-nek van szervizkönyve akkor sem a márkaszervizben pecsételték tele 😉
    Egyszerű a képlet, csodák nincsenek, és tőlünk nyugatabbra sem hülyébbek az emberek, pont ezért nincsenek folyamatosan jó vételek, de a sokat futott autó kilométerórájának visszatekerése az mindig üzlet lesz, mocskos, átverés, de üzletnek jó, akinek bírja a gyomra.
    A tengelyenként eltérő abroncs számomra az igénytelenség netovábbja, látszik hogy az autóra az utóbbi időkben már nem kívántak költeni 200€-t sem, egy ilyen gazda már elspórolja az utolsó olajcseréket is,és minden mást is ami úgysem látszik 😉 Ezekböl az autókból lesznek a horror sztorik, hogy 160.000 km-nél tönkrement a PDTDI, majd lehasalt a váltó aztán 200ezernél teljes futómű felújítás, stb…

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Elég sok kormányt, váltót láttam már, kopásuk nem volt a futással összeegyeztethetetlen az említett autók esetében. Az pedig, hogy más mintázatú, de az évszakhoz illő, amúgy tengelyenként azonos abroncs van elöl-hátul, szerintem még mindig jobb, mintha az egyik tengelyen kopottak lennének. Ezek alapján nem lenne szabad leírni egy autót – szerintem.

    (X) jogos, pótoltuk.

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Az Autonéró autóit láttam, mivel elég korrekt fényképek voltak róluk, ezen fényképek alapján megítélhető az autó állapota -legalábbis amiről a fénykép készült-, mivel olyat már láttam hogy a fényképeknél gyalázatosabb állapotban volt az eladó gépkocsi, viszont olyat még nem hogy a gyalázatos állapotról árulkodó fényképe ellenére hibátlan, vagy legalábbis sokkal jobb állapotú lett volna az eladó gépkocsi. A fénykép tárgyát képező gépkocsi nyilván nincs széthajtva, de nem tükrözi a gépkocsi 150.000 km-es futását, hanem egy jóval magasabb futásteljesítményt láttat, ha meg sikerült ennyire elkoptatni ennyi kilométer alatt, a kezelőszerveket akkor meg a felügyelt és szervizelt jelző nem illik rá, lásd még a tengelyenkénti eltérő mintázat igénytelensége.
    Summa summarum, a véleményem ez, ha valakinek más, gondolom azt is elolvashatjuk itt 🙂
    A sofőrszolgálat reklámja mellé pedig[b] jó lenne a (X)-et már a főcím mellé elhelyezni mert úgy korrekt.[/b]

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Távol áll tőlünk a copy-paste jellegű lenyúlás! Mivel a húsvéthoz kötődik az ittas vezetés, ahhoz pedig a sofőrszolgálat, bizony több helyen is terítékre kerülhet e téma. Temérdek olyan téma is felhozható, amiről mi írtunk elsőként, utánunk pedig a konkurencia. Azonos piacon, azonos témákról írunk sokan.

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    A ciki a dologban az, hogy pár napja olvastam egy hasonló sofőrszolgálatról szóló cikket a “nagy rivális” másik autósportálon. A mégcikibb, hogy ez már nem az első cikk, hogy ilyen copy-paste jellegű lenyúlás van itt.
    Szeret(t)em ezt a portált, de kezdi elveszti az egyéniségét.

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Azt gondolom, hogy noha az Arthur példáján keresztül írtuk, minden benne írt tanács hasznos! Az AutóNéró autóiról pedig kérem, hogy ne mondjon véleményt úgy, hogy nem látta őket, én láttam, vezettem, nem széthajtott autók voltak!

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Most látom csak a X-et, de miért csak a cikk végén, miért nem lehet a címoldalon is, akkor nem kellett volna végigszenvednem ezen a szánalmas reklámon.

  • 2017.10.31. at 01:06
    Permalink

    Mi alapján válasszunk sofőrszolgálatot?
    …aztán meg a reklám, az Arthur bohócainak fényezése! Mostanában az Autónéró külföldről behozott széthajtott autóinak méltatása, aztán ez, mi lesz itt még?
    [b]SZÁNALMAS![/b][u][/u]

Vélemény, hozzászólás?