Szervizkönyv utólag? Pénzért megoldható!

Hogyan pótolható a szervizfüzet?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többféle oka lehet, ha egy autónak nincs szervizkönyve, de vajon pótolható-e, és ha igen, akkor mennyiért? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.

Azzal korábban már foglalkoztunk, hogy használt autóknál hogyan lehetséges a szerviztörténet lekérdezése, és nem kevés oknyomozás után egyértelműen kirajzolódott, hogy számos márkánál van még mit csiszolni, finomítani a rendszeren. Most hasonlóan izgalmas kérdéskörrel foglalkoztunk, konkrétan, pótolható-e a szervizfüzet? Ha igen, akkor számít-e, hogy magyarországi vagy külföldi eredetű az autó, a beszerzésnek milyen költségvonzata van, és kérhető-e a korábbi adatok bevezetése?
Az autó előélete szempontjából fontos dokumentum hiányának több oka is lehet. Sokan nem a kocsiban tartják az ilyen papírokat, és megeshet, hogy például költözésnél elkallódik. Ugyancsak pótlásra adhat okot a rongálódás - láttunk már kutya rágta könyvet -, és előfordulhat, hogy a külföldről behozott autóval nem utazott a szervizkönyv. Lehet újat beszerezni? A helyzet szerencsére nem reménytelen. A körkérdéseinkre kapott importőri válaszok alapján nincs különösebb akadálya, ha új szervizkönyvet szeretnénk a kocsinkhoz, de a csalások, a hamisítások lehetőségének kivédése miatt a márkák nem osztogatják „kilóra” a füzeteket, és több, néhol igen szigorú feltételnek is meg kell felelni.
A Renault és a Dacia kivételével - amelyek a visszaélések lehetőségére hivatkozva egyáltalán nem pótolnak - általános gyakorlat, hogy a Magyarországon vásárolt autókhoz adnak ki új könyvet. Vannak cégek, amelyek ezt csak garanciaidőn belül teszik, lévén a szervizfüzet alapvetően a szavatossági jogok érvényesítéséhez szükséges.
Ha minden kétséget kizárhatóan igazolható a szervizmúlt, akkor az adatok utólag bevezetésre kerülhetnek. Ennek két módja van, vagy a szerviz adatbázisában való szereplés, vagy a javítások számlával (esetleg a szervizektől kért számlamásolatokkal) történő igazolása. A szervizkönyvek beszerzését az importőrök végzik, de figyelem, a pótlást minden esetben a márkakereskedéseknél, illetve szervizeknél kell kezdeményezni a kért igazolások bemutatásával, lehetőleg annál a cégnél, ahol az autó vásárlása, illetve karbantartása zajlott - ez nem kötelező, de praktikus.
Az adatok bejegyzése is a szervizek dolga, az importőrök (például Peugeot, Mitsubishi) legfeljebb a könyv hitelesítését, az értékesítési adatok bejegyzését végzik el, és legtöbbször feltüntetik, hogy csupán másolatról van szó, nem eredeti kiadványról. Ezt azért jó tudni, mert garanciára vonatkozó esetekben a füzet több márkánál sem egyenértékű az eredeti, a gépkocsi szakszerű, gyári előírások szerint megtörtént üzembe helyezését dokumentáló szervizkönyvvel, így viták esetén nem bizonyító erejű dokumentum, tekintve, hogy annak minden részletében történő egyezése az eredeti füzettel a legszigorúbb eljárások alkalmazása mellett sem garantálható. Ilyen szigorú gyakorlat van érvényben az Audi, a SEAT, a Skoda és a Volkswagen modellek esetén.
Márka Pótolható-e a szervizkönyv, és ha igen, akkor mennyibe kerül?* Kitölthetők utólag az adatok?
Alfa Romeo Igen, 5 000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Audi Igen, a tulajdonostól bekért adatok szigorú elbírálása után, 20 000 Ft Igen, szigorú igazolási feltételekkel
BMW Igen, a tulajdonostól bekért adatok szigorú elbírálása után, 25 000 Ft Igen, ezt a BMW Magyarország végzi
Citroën Igen, garanciaidőn belül, 5 000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Chevrolet Igen, csak tulajdonjogi igazolással, 25 000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Dacia Nem Nem
Fiat Igen, 5 000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Hyundai Igen, alvázszám alapján egyedileg elbírálva, 4 000 Ft. Ha elfogyott a garanciafüzet, akkor nem pótolható a szervizkönyv Igen, a márkaszerviz a tárolt adatokat bevezetheti
Kia Igen, km-óra állása alapján, számlákkal, munkalapokkal történő igazolással, 16 000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt adatokat bevezetheti. Ha nincs számla vagy munkalap, az a rész áthúzásra kerül a füzetben
Lancia Igen, 5 000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Mercedes-Benz Igen, a gyártásban lévő típusokhoz, 800-5000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Mitsubishi Igen, 10 000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Nissan Igen, garanciaidőn belül, 2 500 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Opel Igen, csak tulajdonjogi igazolással, 25 000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Peugeot Igen, 5 000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Renault Nem Nem
SEAT Igen, a tulajdonostól bekért adatok szigorú elbírálása után, 20 000 Ft Igen, szigorú igazolási feltételekkel
Skoda Igen, a tulajdonostól bekért adatok szigorú elbírálása után, 20 000 Ft Igen, szigorú igazolási feltételekkel
Suzuki Igen, akár külföldi eredetű autónál is, 5 000 Ft Igen, a márkaszerviz a tárolt vagy igazolt adatokat bevezetheti
Volkswagen Igen, a tulajdonostól bekért adatok szigorú elbírálása után, 20 000 Ft Igen, szigorú igazolási feltételekkel

(*: nettó, ÁFA nélküli árak)

Külföldről behozott használt autónál is megoldható, de nem egyszerű a füzet pótlása, mert segítséget nem kap a tulajdonos – egyetlen kivétel a Suzuki, ahol nem számít a külföldi előélet. Más esetekben csak az adott ország kereskedőjétől, netán importőrétől lehetséges az egyedi úton történő igénylés, és értelemszerűen ott dől el, hogy milyen adatokat vezetnek, vezethetnek be a könyvbe. Egyébként a magyar importőrök elzárkózása érthető, hiszen országonként általában eltérnek a garanciális feltételek, és a külföldi használt autóknál zűrzavar keletkezhetne a hazai másolatok kiállításakor.
A hazai autókról viszont jó tudni, hogy nem tragédia a szervizkönyv elvesztése, hiszen az a legtöbb esetben pótolható, s az „elveszett” szervizkönyves autók a ma még papíralapú karbantartási naplót alkalmazó márkáknál is könnyedén leinformálhatók, ugyanez pedig a már digitális, elektronikus rendszereket alkalmazóknál (például Mazda, Toyota, Mercedes-Benz) szintén magától értetődő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:18
    Permalink

    Amikről írsz, azt alátámasztja a használt autók értékesítési ára, mivel egy 3 éves személyautó az új árának 50%-áért megszerezhető. Ebből a szempontból nem sok jelentőséggel bír, van szervizkönyv, vagy sincs.

  • 2017.10.31. at 13:18
    Permalink

    Manapság egy szervizkönyvnek sem lehet hinni, ha hivatalos, ha hamisitvány, mert a szervizekben nem feltétlenül a ténylegesen feltüntetett munkát jegyzik fel, vagy nemtörödömségből vagy a szándékos csalást sem zárom ki, akár a tulaj, akár a szerviz oldaláról – ezt most nem részletezném, csak a képzelet szab határt… 😉

    Egyetlen üdvözítő megoldás (annak aki megteheti), ha 0 km-es autót vásárolva, majd használva, a szervizperiódusok elteltével a tulaj személyesen kiséri be azt a szervizbe, a feladatok tudatában ellenőrzi, hogy ténylegesen megcsinálnak-e minden szükséges lépést. Én ezt teszem, külön beszereztem a karbantartási dokumentációt, követem a visszahívási és egyéb ‘bulettin’ információkat, stb. Így számomra mindig tiszta lesz az autó igazi előélete!

    A másodkézből vásárolt autó tényleges műszaki előéletére mindkét fél legnagyobb jóhiszeműsége ellenére sincs semmilyen garancia (a harmadik fél lenne, a szerviz, melyben csak erős fenntartásokkal szabad megbízni, ha egyáltalán!)

    A szervizkönyv ezek miatt csak önámításra való, pont olyan mint a km óra visszatekerve! Mondjuk azt elég sokan ‘szeretik’! 😉

  • 2017.10.31. at 13:18
    Permalink

    A szervizkönyvek fenti problémáira megoldás lehet egy bármely szervizben bármikor elérhető web-es szervizkönyv vezetése. Ez nem korlátozza a tulajdonost a szakszervizek szolgáltatásainak igénybevételére, de ki sem zárja azt. ..és bármikor publikussá tehető értékesítés esetén, hogy a vevőjelöltek átnézhessék. A km óráról készült fényképek pedig garantálják a bejegyzések valódiságát.

Vélemény, hozzászólás?