Téli üzemmódra váltott a Magyar Közút

Az enyhe ősz ellenére idén is november 10-én váltott téli üzemmódra a Magyar Közút

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től váltott téli, egyben 0-24 órás üzemmódra.

Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 94 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A következő hónapokban mintegy 4000-en dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a szükséges téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.
Hirdetés
A társaság a 2020-2021-es téli szezonban az országos közúthálózaton összesen több mint 1100 munkagépet (nehézgépjárművek, rakodógépek, hómarók) mozgósíthat. A közútkezelő mind a 94 mérnökségén feltöltötte a sótárolókat, így országosan összesen mintegy 174 ezer tonna útszóró só, több mint 2600 tonna kálcium-klorid granulátum, 2,3 millió liter kálcium-klorid oldat és közel 11 ezer tonna érdesítő anyag áll a szakemberek rendelkezésére kezdőkészleten, melyek pótlása keretszerződésekkel az egész téli időszakban biztosított. Ezen kívül azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen 494 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen több mint 416 kilométeren hófogó erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén. A szakemberek arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas, megfelelő minőségű és állapotú abroncsokra. Saját téligumitesztünk és méréseink alapján egyáltalán nem véletlenül. A közútkezelő felhívása szerint az őszi és téli hónapokban is érdemes a közlekedőknek még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetekről, ezt megtehetik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei diszpécserközpontjai mellett a társaság útinformációs szolgálatánál is a 06-1-366-2400-ás telefonszámon. A www.utinform.hu oldalon pedig számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, a téli üzem alatt néhány óránként országos összesítést is publikálnak a szakemberek az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a weboldalon, a legegyszerűbb azonban az online forgalmi információs navigációk (pl. Google Térkép, Waze) használata.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?