Útjavítás, sávlezárás és csúszós út? Érdemes előre lassítani!

Videó: ezért kell az útviszonyoknak megfelelő sebességet választani

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több autó is megpördült, egymásnak ütközött hajnalban az M31 autópályán.

Bár ma hajnalban az Országos Meteorológiai Szolgálat országszerte visszavonta a korábban kiadott ónos eső miatti figyelmeztetést, örök érvényű, hogy sebességünket a látási körülményeknek és az útviszonyoknak megfelelően kell megválasztani. Nedves autópályán és fagypont körül például nem ajánlott a maximálisan engedélyezett tempóval hajtani, s ennek kapcsán az időszakos korlátozásokat is érdemes komolyan venni. Sajnálatos okból, egy mai baleset miatt, ám hangsúlyosan hívja fel erre a figyelmet a Budapesti Autósok olvasója által készített videó. A 100-as korlátozásra is "hallgató" és a sávelhúzás táblára figyelemmel is lassító, kellő követési távolságot tartó sofőr megúszta azt, hogy abba a tömegbalesetbe csapódjon, aminek számos résztvevője volt. Mint írta, "Az M31-es felüljárón, Pest felé vezető oldalon a 6-7-es kilométer tábla között történt ma reggeli baleset szemtanúja voltam. Nem sokon múlott, hogy én is résztvevője legyek. Személyi sérülés nem történt (legalábbis amíg ott voltam). A 0 fokban a felüljárón megmaradt a jég amin megcsúsztak az autók. Ezért nagyon fontos az útviszonyokhoz igazítani a sebességünket. Az út hátralévő szakaszában már én is sokkal óvatosabb voltam."
Hirdetés

A videón az is látható, hogy a fedélzeti kamerás autó elé beforgó Ford Focus utasa az ijedtségtől az úttestre lépve kiszáll az autóból. Ez azért nagyon veszélyes, mert ilyenkor elég magas az esélye a további autók "érkezésének", ezt alighanem maga is belátta, visszaült, majd autójukkal el tudtak menni az elakadásjelzővel álló teherautó mellett.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?