Vége a gyorshajtásnak? Kötelező lesz a sebességszabályozó

Már idén előírnak bizonyos felszereléseket az új autókba

Kiderült, hogy mikortól kell kötelező jelleggel felszerelni az új autókat többek között az intelligens sebességszabályozóval.

Újabb biztonsági felszerelések beépítését várja el az Európai Unió az autógyártóktól, és most már a végleges dátumot is nyilvánosságra hozták, amely után nem kerülhet forgalomba új autó ezen felszerelések nélkül. A Lease Plan értesülései szerint az Európai Parlament és a Tanács 2019/2144 számú rendeletében szerepel azoknak a berendezéseknek a listája, amelyek nélkül nem lehet az EU-országokban a rendelet életbe lépését követően új járműveket forgalomba helyezni. Ezeknek a bevezetése pedig két lépcsőben történik: 2022. július 6. után az új típusokba kell beszerelni (tehát a korábban már a piacra bevezetett típusok tovább árusíthatók nélkülük), de 2024. július 7-től már minden új autónak rendelkeznie kell az előírt felszerelésekkel. Nézzük, hogy melyek ezek!
  • Olyan fejlett vészfékrendszer, amely álló objektumokat és mozgó járműveket is képes felismerni. Két évvel később pedig a gyalogosok és a kerékpárosok felismerése is elvárás lesz.
  • Vészfékező lámpa is kötelező lesz az új autókban. Ennek 50 km/óra feletti sebességnél sűrű felvillanással kell jeleznie az intenzív lassulást.
  • Fáradtságfigyelő, amely kamerarendszer segítségével következtet a sofőr fáradtságára a szemmozgásából, illetve a pislogásaiból, és figyelmezteti a vezetőt.
  • Feketedoboz, amely rögzíti az információkat, amelyből rekonstruálhatóak egy-egy baleset körülményei.
  • Aktív sávváltó, ami a kormány vagy a fékek használatával képes vissza is téríteni az autót a sávba. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszernek 65 és 130 km/órás, míg az aktív sávtartó berendezésnek 70 és 130 km/órás sebesség között kell működnie, és legalább 30 centiméterrel a felfestett jelen való áthaladáskor hallható vagy érezhető jelzést kell adnia, illetve visszakormányozni a járművet a felfestések közé. A rendszernek felülbírálhatónak kell lennie a sofőr részéről.
  • Tolatássegítő rendszer, beépített alkoholszonda, keréknyomás-ellenőrző rendszer a haszonjárművekben is, illetve a törésteszteken továbbfejlesztett biztonsági övek.
  • Végül az intelligens sebességszabályozó, ami kamerával, vagy térképadatok alapján képes az adott útszakaszra érvényes sebességkorlátozásra lassítani az autót. Ennek a motor beindításától működnie kell, azonban szintén felülbírálhatónak kell lennie, tehát a sofőr gombnyomásra kikapcsolhatja biztonsági okokból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.04.23. at 10:44
    Permalink

    Ez a hír is bizonyítja, hogy aberrált buzeránsok vezetik az Uniót.

    Az egész világ az unión röhög, amiért ilyen szorgalmasan szurkálja saját magát tökön.

    Remélhetőleg ebből se lesz semmi, ahogy a migráns kvótából, meg az orosz energia embargóból se.

    Remélhetőleg hamarosan felbomlik ez a ratyi gittegylet.

    • 2022.04.23. at 13:15
      Permalink

      A kommented is bizonyítja hogy a közoktatás semmilyen értelmes dolgot nem képes az emberek fejébe tömni, művelődj továbbra is a győzikesóból…
      Az átlag magyar ha megtehetné az ABS és biztonsági öv helyett is alufelnivel kérné a kocsiját, szóval a minimális biztonsági követelmények megszabása elég fontos. Ez nem azt jelenti hogy a rendelet minden betűjével egyet értek de az ilyen debil fröcsögés kihozza az emberből a kritikus lelket.

      “Az egész világ az unión röhög” nyilván ezért akar mindenki oda menni, beleértve sokszázezer magyart is. Tényleg ennyire élvezetd hogy hülyének tetteted magad? Miért nem húzol el inkább máshova? Ja hogy ott esetleg a kommented másnapján csengetne a lefüggönyözött autó?

    • 2022.04.23. at 17:59
      Permalink

      Japánban ennek egy része már pár éve kötelező. De hát ugye a Japánok is közismerten aberrált buzeránsok a Toyotával az élen, tehát érthető a kifakadásod, bár semmi olyan nincs a felsoroltak között, amit ne lehetne készen levenni a beszállítók polcairól és ne tudnának róla évek óta (ha megnézed a rendelet is 2019-es keltezésű, csak most fog hatályba lépni).

      • 2022.04.23. at 18:55
        Permalink

        Tisztelem imádom a japánokat, de elég aberráltak az élet egyes területein. A demográfiai adatok mindig megmutatják, hogy egy civilizáció mennyire életképes. Nem állnak jól sem ők, sem mi.

        A cikk azt írja, hogy a sofőr majd kikapcsolhatja majd.

        Elárulnád, hogy ennek így mi értelme, azon kívül, hogy még drágább lesz egy új autó az efféle beleépített sok fölösleges szar miatt?

  • 2022.04.23. at 16:18
    Permalink

    “minimális biztonsági követelmények megszabása elég fontos”

    Te barom.
    Te életképtelen nyunyóka.

    A beépített sebességszabályzó neked a minimális biztonsági követelmény?

    Mi vagy te, a 40 éves szűz?

    Az egész világ az unión röhög, a mindent túlszabályzó életképtelen ratyi rendeleteivel.

    Nem sebességszabalyzó kell, hanem megkell szűrni jobban, hogy ki kapjon jogsit és megkell emelni a büntetés tételeket.

    Nem az embereket kell hülyének nézni, hogy nem tudják betartani a sebességhatárokat.

    A többség betudja.
    Aztán persze vannak a tutyimutyi zöldikék akiknek szabályzó kell hozzá.

    Legyen csak a te autódban szabályzó. Meg a többi fogyatékoséban, akik nem tudnak a kreszt betartva közlekedni.

  • 2022.04.24. at 07:18
    Permalink

    Aurelius, szóval a megelőzés fogyatékosságra utal? Ha betartod a szabályokat miért zavar? Nem is veszed észre…
    Ezek azért jönnek fel, mert nincsennek betartva a szabályok. Ha mindenki betartaná a szabályokat + körültekintően vezetne, nem jutna eszébe senkinek..

    • 2022.04.24. at 15:01
      Permalink

      A cikk szerint kilehet kapcsolni… tehát egy újabb, amúgy tök fölösleges fícsör ami:

      – drágítja az autót
      – leszoktatja a sofőrt a gondolkodásról és a körültekintő közlekedésről, merthogy majd a rendszer megoldja..
      – nem szoktatja le semmiről sem, mert élből kifogja kapcsolni az, aki hajlamos a gyorshajtásra
      -ergo semmi értelme, azonkívül hogy szívatják az autógyártókat és az autóvásárlókat.

      Megelőzés ?
      Tudod mi a megelőzés ?
      Hogy kotont húzol a farkadra, ha hazaviszel egy nőt a diszkóból az ágyba.

      Az, hogy ott figyel a durex a fiókban, opcionálisan, az nem megelőzés…

  • 2022.04.24. at 16:48
    Permalink

    Ok, adják ezt a sok (nem találok rá jó kifejezést) „dolgot”, de miért kell kifizetni ha nem kérem. (ja, ilyen opció nincs)
    A bónusz, legtöbbet ki sem lehet kapcsolni. (mekkora átb.szás a kikapcsolhatóság, amikor minden leállítás után a qrva menü 6. alpontjában kell minden alkalommal egyesével kiütni)
    Aki „ósdi” manuális járműveken tanult vezetni (ne adj Isten pl. karbi tömítést vagy gyertyát is cserélt) gyakran idegesíti ez a sok „jó”.
    A kocsi csipogással villogással jelez, szerintem azon túl hogy idegesítő elvonja a figyelmet.
    A társadalomi elhülyítés igen sikeres, a buta együgyű embert könnyű irányítani.

  • 2022.04.26. at 09:21
    Permalink

    Vészfékrendszer: jó dolog! Csak működjön jól…
    Vészfékezés lámpa: tizenéve tudja sok autó, csak jelenleg a féklámpát villogtatja, nem külön lámpát.
    Fáradtságfigyelő: évek óta van, nem zavaró, bár nem túl hatékonyan ismeri fel a fáradtságot. Hasznos lenne, ha jól működne.
    Feketedoboz: végre! Életvitelszerűen szabályt szegőknek ez fáj majd, de megérdemlik!
    Aktív sávváltó: okosabb-butább verzióiban évek óta létezik. Sávtartó, sávelhagyás figyelő, stb.
    Tolatássegítő: még felárért is sokan kérték már 15 éve is a radart, aztán a kamerát. Sok modellen széria legalább az egyik.
    Sebességszabályozó: ne ez fáj az életvitelszerűen szabályt szegőknek.

    Szóval van két olyan dolog, ami az önjelölt, másokat lesz.ró versenyzőknek fáj majd, korlátozza őket az ámokfutásban, és ezért aztán bomoljon fel az EU és egyéb baromságok. Vicces.

  • 2022.04.26. at 23:46
    Permalink

    Miért fájna?
    Ahogy beülök már kapcsolom is ki, vagy keresek egy hozzáértő mérnököt és kiiktatom a fenébe.
    Ki az a hülye, aki azt hiszi, hogy azért veszek 300 lovas, kimondottan száguldozásra tervezett autót (hot hatch), hogy betartsam a sebességkorlátozásokat? 😀

Vélemény, hozzászólás?