DODGE

A márka története

1914-ben két testvér, név szerint Horace és John Dodge alapította a Dodge Brothers Motor Vehicle Company-t. Mondhatni, ekkorra már múltjuk volt az autóiparban, hiszen Henry Ford részére (mint résztulajdonosok) több mint tíz éven át szállítottak alkatrészeket, továbbá gyártottak saját nevükkel fémjelzett bicikliket, és csapágyakat is. Néhány korai Oldsmobile tervezésében szintén részt vettek. Első saját autójuk egy túrakocsi volt, amelyet hamarosan követett egy roadster, és egy négy ajtós szedán. A Dodge Model 30 olyan újdonságokat vonultatott fel, mint a 12 voltos elektromos rendszer, vagy a teljesen acélból készült karosszéria – az autók ekkor a fém burkolat alatt fa szerkezetre épültek. 1917-től teherautókat gyártottak az amerikai hadsereg számára, sok Dodge mentőautóként vagy csapatmozgatóként szolgált. A háború végén folytatták ezt a tevékenységet, de civilek számára is kínálták ezeket a járműveket.
Miután 1920-ban mindkét testvér elhunyt, a Dodge fejlesztései megtorpantak, és 1925-ben átmenetileg egy bank gyakorolta a tulajdonosi jogokat. Végül 1928-ban a Chrysler Corporation vette át a vállalatot, és specializálta a gyártást teherautókra, valamint különleges, nagy teljesítményű gépkocsikra. 1929-ig a korábbi modelleket gyártották kisebb módosításokkal, de 1930-tól - az új koncepció szerint - a DeSoto és a Chrysler közé pozícionálták a Dodge árát. Ebben az évben nagyot lépett előre a márka, bevezették a nyolchengeres motort, és 1935-ben a "Wind Stream" kinézet által váltak igen népszerűvé. A második világháborúban újra fontos szerepet kapnak a Dodge teherautók, míg a '60-as években ez a márka is vág egy vastag szeletet az izomautók tortájából. A Dodge jelenléte jelképes az európai piacon, nimbuszát a V10-es motorral szerelt, meglehetősen nyers karakterű Viper sportkocsinak köszönheti, de a RAM kisteherautók sem ismeretlenek a térségben. A Caliber, a Journey és a Sebring a legújabb fejlesztéseket képviselik.
NévDODGE
CsoportChrysler Group
Alapítás Éve1914
CégnévDodge
SzékhelyAuburn Hills, Michigan, USA
Első autóModel 30
Jelmondat