Autósvilág hírei2026. 07. 04.
Kínai autókkal udvarolná vissza magát a Jeep Európába
A Jeep néhány év alatt szinte teljesen eltűnt az európai újautó-piacról, a következő évtized elejére azonban a Dongfeng közreműködésével, ismét teljes modellpalettával szeretne jelen lenni. Mondhatnám úgy is, hogy érkeznek a kínai Jeepfeng modellek.
Betűméret18 px
⏱️ kb. 3 perc olvasás A Stellantis égisze alá tartozó márka 2030-ig hat modellből álló kínálatot épít fel, amelyben amerikai, európai és kínai fejlesztésű típusok egyaránt helyet kapnak. Az új stratégia részeként a Dongfenggel közösen fejlesztett modellek is megjelennek Európában, miközben két teljesen új, Európában gyártott kompakt SUV modell is érkezik. A Grand Cherokee és a Gladiator importját 2024-ben szüntették meg, tavaly pedig a Wrangler is kikerült a kínálatból. A háttérben az Európai Unió egyre szigorúbb flottaszintű szén-dioxid-kibocsátási előírásai állnak. A nagy lökettérfogatú, belső égésű motoros modellek jelentősen rontották volna a márka átlagos emissziós értékét a 2025 és 2027 közötti időszakban. A Jeep újjáépítési terve 2027-ben veszi kezdetét. Ekkor érkezik Európába az USA-ban gyártott, tisztán elektromos Recon, amely a középkategóriás SUV-ok között versenyez majd. A modell még idén bemutatkozik Észak-Amerikában, európai forgalmazása pedig egy évvel később indulhat.
Kínából érkezik a plug-in hibrid
A következő fontos lépés 2028-ban várható, amikor a gyártó egy új középkategóriás SUV-ot vezet be Európában. A típust a Stellantis és kínai partnere, a Dongfeng közösen fejlesztette, gyártása pedig a két vállalat wuhani közös üzemében történik majd. A modell legérdekesebb műszaki újdonsága a Dongfeng plug-in hibrid hajtáslánca. A rendszer nem csupán hagyományos tölthető hibridként működik. Lemerült akkumulátor mellett a belső égésű motor közvetlenül is hajthatja a kerekeket, emellett generátorként is képes áramot termelni az elektromos hajtás számára. Ez a működési elv részben a hatótávnövelős elektromos (EREV) modellekéhez hasonlít, amelyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kínai piacon. Ugyanerre a Dongfeng technológiára épül majd egy jövőbeli, középkategóriás Peugeot modell is.Két új kompakt SUV európai gyártással
2028 és 2030 között további két teljesen új, kis szabadidő-autó is piacra lép. Ezek már Európában készülnek majd, az új STLA One padlólemezre építve. Az architektúra egyik legfontosabb célja a gyártási költségek mintegy 20 százalékos csökkentése a jelenlegi platformokhoz képest, miközben többféle hajtásrendszer alkalmazását is lehetővé teszi. A Jeep belső projekt elnevezései, a B-SUV Compact, és B-SUV Large egyértelműek. Mindkettő nagyobb lesz az Avengernél, ugyanakkor az új Compass alatt helyezkedik majd el.Fabio Catone, a Jeep Enlarged Europe vezetője szerint a kis SUV-ok jelentik a márka egyik legfontosabb európai szegmensét a Renegade 2014-es bemutatása óta. Az új modellekkel ezt a pozíciót kívánják tovább erősíteni. A Jeep megerősítette, hogy fullhibrid változatok is lesznek, emellett összkerékhajtású kivitelek is szerepelnek a tervek között, további műszaki részleteket azonban egyelőre nem közöltek.
Átalakul a Jeep európai kínálata
A jelenlegi kínálatban továbbra is az Avenger a Jeep legnépszerűbb modellje, bár az idei év első öt hónapjában 3,5 százalékkal, 44 425 darabra csökkent az értékesítése. Az új Compass ugyanakkor jól rajtolt, eladásai 45 százalékkal, 12 595 darabra emelkedtek. Összességében a Jeep európai értékesítése 4,5 százalékkal, 59 845 autóra csökkent január és május között. A visszaesésben szerepet játszott az amerikai gyártású modellek kifutása, valamint a Renegade gyártásának 2025 októberi befejezése.A Jeep szerint az új Compass méretnövekedése tudatos döntés volt. Az Avenger és a Compass között immár 470 milliméteres méretkülönbség van, míg a korábbi Compass és a Renegade között ez csupán 420 milliméter volt. Az így keletkezett helyet több új kompakt SUV tölti majd ki. A vállalat ugyanakkor arról is döntött, hogy a tisztán elektromos Wagoneer S európai bevezetését elhalasztja, mivel ezt a kategóriát a Recon és a Dongfenggel közösen fejlesztett plug-in hibrid modell majd fedi majd le. Emellett a jövőbeni Jeep pickupok – köztük a kisebb Scrambler – sem érkeznek Európába, elsősorban a magas károsanyag-kibocsátásuk miatt.
G
Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.


