Teszt2026. 07. 03.
Érdemes a legolcsóbbat venni? Teszten az itthon kapható legkisebb Chery, mutatjuk, mit tud a Tiggo 4!
Kipróbáltuk a Chery jelenleg 10 millió forint alatt kapható B-SUV-ját, amely ugyan az egyik legnépszerűbb szegmensben indul, cserébe igyekeztek mindent belepakolni, amit az árcédula engedett. Sikerült? Máris mutatjuk!
Betűméret18 px
⏱️ kb. 4 perc olvasás Már a magyarországi megjelenésekor sokan kikiáltották a Tiggo 4-est a B-SUV-ok új királyának, hiszen egy rendkívül kedvező árú, ráadásul full hibrid hajtáslánccal ellátott autó kevesebb, mint 10 millió forintért nem tűnik rossz ajánlatnak. Ugyanakkor a kínai márkákkal kapcsolatban még mindig felmerülnek kérdőjelek, például a későbbi maradványértékük, a szervizhálózat vagy épp a kevés meghibásodási statisztikai adat miatt. Ez a fajta óvatos távolságtartás nem feltétlenül érhető tetten a Cherynél, mivel csak idén, május végéig közel 1600 autót szállítottak le a hazai vásárlóknak (viszonyításképpen a kínai márkák mezőnyében ezzel a második helyen állnak). Ennél egy fokkal érdekesebb, hogy több mint 1000 példány Tiggo 7-es és Tiggo 8-as volt, tehát csupán 330 fogyott a mai főszereplőből, a Tiggo 4-esből. Persze az is igaz, hogy ez a típus később érkezett a piacra.
A 4,32 méter hosszú, 1,83 méter széles, 1,65 méter magas Tiggo 4-es a testvéreinek a formanyelvét használja, de azoknál jóval kisebb. Ugyanakkor az itthon kapható legkisebb Chery egy jó kiállású, esztétikus szabadidő-autó benyomását kelti.
Az utastérben a kategóriának megfelelően több a kopogós, olcsó hatású műanyag, kevesebb LED-csík felel a hangulatvilágításért, de ezek mind olyan apróságok, amelyek csak akkor tűnnek fel, ha az ember rögtön egy Tiggo 7-ből vagy Tiggo 8-ból ül át.
Bizonyos szempontból nekem még jobban is tetszett a Tiggo 4 műszerfala, mivel nem száműztek mindent a központi érintőképernyőre. Külön gombcsoport felel a klímaszabályozásért, ez mindenképpen pozitívum, de ennek nem ártott volna még néhány munkaóra, mivel az egészet egy zongoralakkal kezelt műanyagra helyezték, így kissé elnagyolt hatást kelt. Szerencsére azért két gombsor is akad, így a legfontosabb funkciók kapcsolójának helyét akár egy hét alatt meg lehet tanulni.
Természetesen a Tiggo 4 is két képernyővel érkezik, mindkettő 12,3 colos. A digitális műszeregységről minden fontos információ azonnal leolvasható, viszont nem biztos, hogy mindenkinek könnyen, mert nagyon picik a karakterek. Az érintőképernyőn szintén könnyű megtalálni a fontosabb funkciókat, jól működik az Android Auto/ Apple CarPlay vezeték nélküli integrációja is.
Térkínálatban is a kategória átlagát hozza. Az első üléssorban kényelmesen elférni, ráadásul a magasabb felszereltségi szinten bőrhatású kárpitozással készülnek a fotelek, szóval ezen a téren tényleg nincs nagy különbség a nagyobb testvérekhez mérten. A vezetőoldali ülés elektronikusan állítható, ugyanakkor az utasoldalinál marad a manuális, karos megoldás.
Hátul inkább gyerek számára elegendő a lábtér, úgyhogy hiába nagy a fejtér, az átlagos termetű felnőttek csak rövidebb távon érezhetik itt kényelmesnek az utazást.
A csomagtér 166 literrel kisebb, mint a Tiggo 7 esetében, kereken 310 liter, amely a hátsó ülések lehajtásával 1190 literre növelhető.
A Tiggo 4 a Chery CSH hajtásláncával készül, amely konyhanyelvre lefordítva egy full hibrid szisztéma. Alapját 1,5 literes, négyhengeres benzinmotor adja (önmagában 95 lóerő, 125 newtonméter nyomatékkal), amely a villanyos rásegítéssel 163 lóerős rendszerteljesítményre képes 260 newtonméter forgatónyomatékkal. A rendszert az 1,83 kilowattórás NMC ötvözetű nagyfeszültségű akkumulátor teszi teljessé.
A Chery szerint ideális esetben 5,3 liter/100 kilométer az átlagos étvágy, de mit mutat ezzel szemben a valóság? A tesztidőszak alatt nagyjából fele-fele arányban közlekedtem autópályán és városban az autóval, így 7,0 literes fogyasztás jött ki. Ilyen felhasználási móddal nagyjából 730 kilométeres hatótávval érdemes számolni, mivel a Tiggo 4 üzemanyagtankja 51 liter.
A 163 lóerő elegendő az 1,5t onnás autó mozgatásához, egyáltalán nem érződik gyengének, de ebben nagy szerepet játszik a villanyos rásegítés is, hiszen az elektromos motor azonnal érkező nyomatéka miatt pillanatok alatt eléri az 50 km/órás tempót, de a 80-120 km/órás gyorsítást is szépen, rugalmasan hozza a Tiggo 4.
Ugyanakkor a legkisebb Chery is szenved a márka termékeire jellemző gyerekbetegségekben. Az irányváltó sok esetben csak másodjára veszik be a kívánt fokozatot, az átlagos automataváltós autókhoz képest nagyobb erőt kell kifejteni az üzemi fékre, amennyiben D-be, vagy R-be akar kapcsolni az ember. Mindez persze egy szoftverfrissítéssel orvosolható, a Chery pedig rendre hallgat a vásárlói visszajelzésekre. Emellett a vezetéstámogatók is egy fokkal agresszívebbek a kelleténél, viszont ez esetben is érvényes, egy szoftverfrissítéssel könnyen semmissé válhat a probléma.
Érdekes ugyanakkor a futómű hangolása, amely a nagyobb testvérekhez mérten meglepően keményre sikerült. Persze nem kell sportautós viselkedésre gondolni, viszont kétségtelen, hogy jobban érződnek az úthibák, amiket a ballonosabb abroncsok valamelyest kompenzálnak. Emellett ugyancsak egyértelmű különbség a zajszigetelés, mert 100 km/óránál nagyobb tempóval haladva már a gördülési- és szélzaj is erőteljesen hallható az utastérben.
Viszont a fent említett apróságok más megvilágításba kerülnek az árlistát böngészve. Jelenleg kedvezményesen 9 190 000 forinttól elérhető a Tiggo 4, de ha a képeken szereplő tesztautó felszereltségét veszem alapul (amely egyben az elérhető legmagasabb csomag) akkor is megáll a vételár 10 490 000 forintnál. Ez legfeljebb 150 ezer forinttal növelhető, amennyiben a fekete fényezés nem felel meg a leendő tulajdonosnak.
Összességében a Tiggo 4 egy remekül használható autó, amely az apróbb hibáin túl pontosan azt tudja, amit ígér. Nincs giccsparádé, és persze érződik, hogy az autó minden pontján igyekeztek a vételárból lefaragni, mindezt úgy, hogy lehetőleg a felhasználói élmény ne sérüljön túl sokat. Aki pedig a meghibásodásoktól fél, annak érdemes szem előtt tartani, a kínai márka 7 év vagy 150 ezer kilométer általános garanciát vállal az autóra. Más kérdés persze a maradványérték, de erre már csak az idő fog választ adni.
Értékelés
Pozitív
Android Auto/ Apple CarPlay kompatibilitás, fizikai gombok megléte
Negatív
Nagyobb tempónál szélzaj/gördülési zaj, irányváltó működése, agresszív vezetétámogatók
Árak
Tesztmodell alapára
10 490 000 Ft
Tesztautó ára
10 540 000 Ft
Műszaki adatok
Hosszúság
4320 mm
Szélesség
1831 mm
Magasság
1653 mm
Csomagtér
310-1190 l
Motor
Full hibrid
Hengerűrtartalom
1499 cm³
Teljesítmény
120 kW (163 LE)
G
Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.


