21,1 milliárdot fizettek ki a gyorshajtók bírságra tavaly

Tovább száguldozik a magyar – rekordot döntöttek a szupertraffipaxok!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden korábbinál több gyorshajtót fogtak a rendőrök, de rekordot döntött a kiszabott bírságösszeg is 2018-ban. Ráadásul úgy taroltak a szupertraffipaxok, hogy közben több százszor elromlottak.


Tavaly mintegy 623 ezer gyorshajtásos bírságot küldött szét a rendőrség, ennyi sebességhatár-túllépést nem rögzítettek még a 2016-ban élesített VÉDA-rendszer készülékei. A kiszabott bírságösszeg is rekordot döntött; meghaladta a 21,1 milliárd forintot. A Vezess által az ORFK-tól kikért legfrissebb adatokból olyan érdekességre is fény derült, hogy miközben az úgynevezett szupertraffipaxok éjjel-nappal üzemben voltak, 411 alkalommal javítani kellett valamelyiket. Ráadásul volt olyan készülék, amelyik a meghibásodás miatt 5 napra kiesett a rendszerből, holott abban az esetben a javítás – egy szimpla kameracsere – mindösszesen 2 órát vett igénybe.
Hirdetés

A szaklap összeállításból továbbá azt is megtudhatjuk, hogy anyagilag mindenképpen jól járt a költségvetés az ORFK szeptemberi bejelentésével, miszerint a rendőrök újra traffipaxoznak lesből is. 2018 második felében 48 százalékkal megugrott a gyorshajtásos bírságok együttes összege, a sérüléses közlekedési balesetek száma viszont ezzel párhuzamosan sajnos nem csökkent. Sőt, az év második felében emelkedett az is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?