Az ételfutárok álomautója lehet ez az apró elektromos dobozos

A német ARI 902-től kisebb elektromos autóval ritkán találkozhatunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Városi futárkodáshoz tökéletes társ lehet az ARI legújabb modellje, a 902, ami szigorúan véve furgon, de igazából egy smart is nagyobb nála.

Essünk túl a kötelezőn: az ARI Motors új modellje valóban ari. Aranyosságán túl viszont rengeteg előnyt kínál a városban fuvarozóknak is, tehát nem érdemes csak úgy előre leírni az apróságot. Tény, hogy a közigazgatási határt jelző táblát elhagyva nem sokáig jut az ARI 902, nagyobb városokban viszont éppen elegendő, amit kínál - mind méretben, mind hatótávban. Az ilyen pöttöm járművektől megszokhattuk, hogy ázsiai piacokra készülnek, de ez most kivételesen európai: az ARI Motors német, és az öreg kontinensen árulják modelljeiket.
Hirdetés
A 902 köztük a legújabb, bár az ARI már korábban is szerzett magának hírnevet elektromos furgonjaival, mopedjeivel és háromkerekűivel. Kívülről a 902 a korábbi ARI-khoz képest teljesen új dizájnt kapott, és bár haszongépjárműről van szó, első ránézésre egy pici személyautónak tűnhet. Hátul azonban nincs üléssor, csak a csomagtartó, ami egyébként tekintélyes, a Carscoops szerint 766 liternyi rakteret kínál. Az autó szélessége másfél méter, a csomagtérajtó viszont a karosszéria teljes szélességét lefedi, így a rakodó nyílás kellően nagy - az autó aprósága miatt pedig magasra sem kell emelni a csomagokat. Három méternél is rövidebb hosszával tökéletes megoldás a szűk helyekre ételt kiszállító futároknak, és a parkolás sem nagy kihívás a 902-essel. Pöttöm mérete ellenére a sofőrnek nem kell lemondani a mai autók legfontosabb kényelmi funkcióiról. Extra felszereltség ugyan, de van klíma, szervókormány, bukó napfénytető, sőt: még sávtartó, táblafelismerő és tetősín is (bár aki erre tetőboxot szerel, az finoman szólva is merész). A rendelhető tételek között a legérdekesebb a napelem, amivel még tovább növelhető a hatótáv. Használattól függően 110-200 km-t tud egyébként megtenni a 902-es egyetlen töltéssel, ami egy akár nyolcórás futárműszakra éppen elég is lehet. Két 902-essel már le is fedhető a legtöbb gyorsétterem teljes nyitvatartása. 5,5-6 millió forintos ára passzol méretéhez, ráadásul széria felszereltség a bluetooth rádió és a tolatókamera. Az ARI 902 mindössze 20 lóerőt termel, de ezzel akár 90 km/h sebességig is képes felgyorsulni az apró villanyautó.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?