Circus Maximus

Ferrari Racing Days 2010, Hungaroring

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 2008-as bemutatkozás után idén ismét Magyarországra látogat a Ferrari Challenge mezőnye, méghozzá színes betétprogramokkal. A porondmester Felipe Massa lesz.

Kezdjük a hír hivatalos részével. A Ferrari S.p.A. megbízásából, a magyarországi Ferrari-Maserati importőr, a Ferrari Budapest szervezésében, 2010. szeptember 3-5. között a Hungaroringen kerül megrendezésre a Ferrari Racing Days 2010 esemény. Ennek keretében a pályára kilátogatók megtekinthetik a versenyzésre felkészített F430 típusokkal zajló Ferrari Challenge Trofeo Pirelli kupát, illetve az olasz bajnokság aktuális megmérettetését, természetesen az edzésekkel együtt. Jó hír, hogy a Warm Up Racing magyar versenyzője, Válint Tibor is rajthoz áll, és a hazai közönség előtt remek esélyei lehetnek szép eredmények elérésére. A program nem ingyenes, de aggodalomra semmi ok, a szervezők egyrészt többféle konstrukcióban kínálják a belépőket, másrészt szó sincs túlárazásról. A háromnapos felnőtt paddock jegy persze nem olcsó, de pénteken például 4000 forint alatti összegért lehet a boxutcában sétálni, fotózni, és kedvezmény illeti meg a 6-14 éves gyerekeket - a galériában megtekinthető a teljes árlista. Ennyi lenne hát az egész? Ó, dehogy!

A Ferrari-legenda egyetlen éltető eleme a versenyzés...


A Ferrari Racing Days lényege az egész napos, de legfőképpen változatos közönségszórakoztatás. A központi szerepet játszó Challenge futamokon kívül a Hungaroringre látogat a korábbi Formula-1 versenyautókat gondozó gyári F1 Clienti részleg. Mint köztudott, a Ferrari legtöbb F1 versenyautója utólag megvásárolható, és a multimilliomos gyűjtők szinte sorban állnak, hogy megszerezzék kollekciójuk számára Alesi, Berger, Prost, Mansell vagy éppen Schumacher valamelyik torpedóját. Mivel ezek a kocsik folyamatos - és igen költséges - karbantartást igényelnek, a Ferrari igen okosan önmaga segít a tulajdonosoknak, és ezzel egyben a lehető leghatékonyabban ápolja a tradícióját, a történelmét. Lesz azonban más érdekesség is. Az FXX program Ferrarijai számára kiírt bajnokság mezőnye szintén körözni fog a Hungaroringen, és akkor tessék kapaszkodni, mert az Enzo-alapú szörnyetegek mellett a legújabb mobil tesztlabor, az 599XX ugyancsak megmutatja magát. Ezek kivétel nélkül olyan, egyenként vagyonokat érő Ferrarik, amelyek nem kaphatnak rendszámot, kizárólag zárt pályán használhatók, és a tulajdonosok részt vesznek a fejlesztésekben – versenyek után a mérnökök kiértékelik a telemetriai adatokat, pontosan úgy, mint a Formula-1-ben. A vasárnap meglepetése, hogy a díszvendégként meghívott Felipe Massa, a Scuderia Ferrari pilótája tiszteletkörökkel fogja üdvözölni a Racing Days magyar közönségét.
Szinte közhely, hogy a Ferrari-legenda egyetlen éltető eleme a versenyzés, ám az Európa városait, pályáit járó Challenge sorozat ékesen bizonyítja, a legnagyobb igazságok gyakran a közhelyekben vannak megfogalmazva. Ma ugyan a Formula-1 és az FIA GT bajnokság a Scuderia Ferrari két fő vadászterülete, ám ettől függetlenül az F430 típussal futott házi bajnokság, illetve a sok betétprogram szintén életre szóló izgalmakat és élményeket ígér.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?