Így próbálták megfőzni 800 Ferrari motorját

800 Ferrari gyűlt össze Daytonában, köztük egy teljesen egyedi példány

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az éves Ferrari bulin, a Finali Mondialin gyűlt össze kicsit több mint 800 olasz sportkocsi rekorddöntés miatt, de elkelt az utolsó utáni LaFerrari is.


Mi a legrosszabb, amit tehetsz egy szupersportkocsival? Ha beállsz vele a dugóba és hosszú ideig araszolsz. A több száz lóerős motor folyamatosan termeli a hőt, hűtést viszont menetszél híján nem kap, tehát első körben felforr a víz, majd rosszabb esetben váratlanul kigyullad, ahogy azt már láttuk nem egy esetnél. Most lényegében erre játszottak rá Daytonában az éves Ferrari rendezvényen, ahol picivel több mint 800 autóval gurultak fel a versenypályára, amit jókora forgalom, araszolás, várakozás előzött meg. Leégett néhány kuplung és felforrt pár autó hűtővize, de nagyobb gond szerencsére nem történt. Vagy talán mégis, mivel a 2012-es 964 autós rekordot nem sikerült megdönteni.
A legdrágábban elárverezett Ferrariként elkelt az utolsó utáni, 500. LaFerrari. 10 percen keresztül küzdöttek a licitálók, végül 7 millió dolláros áron, 2 milliárd forintnál csapott le a kalapács. Az összegnek jó helye lesz, az olaszországi földrengések károsultjait segítik majd vele.
Hirdetés
Volt érdekesség bőven a Finali Mondialin, az egyik legérdekesebb, szintén felvonuló Ferrari a csak és kizárólag egy darabban létező SP275 RW Competizione. Az F12 Berlinetta, vagy tdf alapokra épülő – sajnos nem tudni pontosan a részleteket – sportkocsiból nem készül több, csak ez a rikító sárga példány. A V12-es szívó motorja 6,3 literes és alsó hangon 730 lóerős, de ennél akár följebb is húzhatták, tulajdonosa nem árult el róla semmit, ahogy azt sem, mennyiért sikerült egyedi Ferrarit építtetnie.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?