Innentől Miskolcon is járhatunk elektromos buszokkal

Megérkezett a miskolciak 10 új, teljesen elektromos BYD busza!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itthon gyártották azokat a BYD villanybuszokat, amelyek innentől Miskolc utcáin szállítják majd a tömegközlekedőket. A Zöld Busz program járművei nem csak fényezésük terén zöldek, ám környezetbarát mivoltuk mellett kényelmesek és praktikusak is.

A teljes buszflottáját lecserélte Miskolc, amelynek zárásaként 75 gázüzemű és 10 elektromos buszt vásároltak a korábbi dízel személyszállítók helyett. A tömegközlekedés egyszerre lesz zöldebb, olcsóbb, és kényelmesebb az utasoknak ezekkel a buszokkal Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára szerint. Veres Pál polgármester elmondta: jelentős lépést tesz a város abba az irányba, hogy a település élhetőbb, jobb környezetű legyen mindenkinek.
Hirdetés
A Zöld Busz programban országszerte 127 ilyen autóbusz állt forgalomba eddig, erre 18,3 milliárd forintot biztosított a kormány pályázat keretében. A most üzembe helyezett tíz elektromos autóbusznak köszönhetően évente 658 tonnával csökken a szennyezőanyagok kibocsátása Miskolcon, és az éves üzemanyag-megtakarítás is sok millió forintot jelent. A tíz elektromos BYD busz 2,1 milliárd forintba került, ebből 1,5 milliárd forintot kormányzati támogatásból, 600 millió forintot pedig önkormányzati forrásból biztosítottak. A környezetkímélő, kényelmes, biztonságos és intelligens autóbuszokon 35 ülés található, és a kerekesszékeseknek is van hely. A polgármester elmondta, hogy itt még nincs vége a projektnek: csuklós buszokkal is szeretnék bővíteni ezt a járműparkot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?