Kínai SUV, ami talán még jól is néz ki: Qoros 5

Lepel nélkül a Qoros 5 kínai szabadidő-autó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A leginkább az európai ízlés szerint gyártó Qoros felfelé bővíti palettáját, középméretű szabadidő-autóval jelentkeznek.


Az Euro NCAP által is 5 csillagosnak tartott, szedánként és ötajtósként is létező Qoros 3 mellett láttuk már az abból készített szabadidő-autót, a Qoros 3 City SUV crossovert, most pedig egyel feljebb lép az Európa számára is elfogadható minőségű autókat gyártani kínáló kínai márka. A Milánói Világkiállításon hozták nyilvánosságra a november végén a Kantoni Autószalonon bemutatkozó Qoros 5 SUV első fotóit.
Hirdetés

A középméretűnek mondott szabadidő-autó hosszúsága állítólag 4587 mm, szélessége 1878, magassága 1676 mm. A kifejezetten vállasnak ígérkező modell így az Audi Q5, BMW X3 osztályába is sorolhat, hozzájuk mérten nyilván felezett áron, de persze kevésbé jól csengő névvel. Műszaki adatai egyelőre nem ismertek, de a márkától már látott 1,6 literes, 154 lóerős turbós benzinmotor és hatsebességes duplakuplungos automataváltó is helyet kaphat benne. Az viszont már gyári infó, hogy kerekei 19 colosak lesznek. Míg a Qoros 3 City SUV csupán fronthajtású, a Qoros 5 összkerekes lehet, nem kizárt, hogy a hátsó kerekekhez telepített villanymotorral, akár konnektoros hibridként.

A műszaki részletekre alig több mint egy hónap múlva, november 20-án derülhet fény, az egyre bővebb modellpalettával rendelkező Qoros pedig valóban a legtöbb eséllyel rendelkezik ahhoz, hogy a kezdeti kudarc után ismét megpróbálhassa majd bevenni Európa autópiacát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:09
    Permalink

    Vajon mi újat tudnak majd mutatni, amivel meg tudják nyerni a kezdeti kudarc után a vásárlókat? A forma tényleg jó, és mindenki tudja, hogy már a spájzban vannak meg minden, de valahogy a csoda csak nem akar megérkezni…

    Amúgy ez nem egy izraeli-kínai vegyesfelvágott? Lehet, hogy az izraeliek már kiszálltak a buliból:)

  • 2017.10.28. at 12:09
    Permalink

    Ez ugyanaz a hülyeség mint pár éve folyamatosan. Legalább a’navigáto némi kritikával és saját intézményi memóriával jobban kezelei az ilyen felelőtlen sajtóanyagokat, mint pl a TC, ahol úgy tűnik tini gyakornokok pötyögik az autós híreket…

Vélemény, hozzászólás?