Külföldi használt autó vásárlása: ezekre figyeljünk!

Nem csak az esetleges átveréssel, hanem a járulékos költségekkel is számolni kell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2013 és 2016 között megduplázódott a külföldről behozott használt autók száma, az idei év derekától ismét gyorsuló ütemben bővül a használtautó-import.


Sokszor úgy tűnik, igen jó üzlet külföldről, vagy külföldről behozott használt autót vásárolni, ám a piaci tapasztalatok azt mutatják, célszerű résen lenni. Azon kívül, hogy a külföldi használt autók előéletét nehezebb ellenőrizni, a járulékos költségek is könnyen rossz üzletté tehetnek egy-egy ilyen beszerzést. A Használtautó.hu alábbi elemzése a legjellemzőbb kockázati tényezőket mutatja be.
„A külföldi piacokon is érezhető fellendülés, valamint a kelet-európai vásárlók fokozódó megjelenése miatt az elmúlt évben csökkent a külföldi használt autók árelőnye a hazai kínálathoz képest” – tájékoztat Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője. „Ezáltal csökkent a gazdaságosan behozható autók köre is, hiszen nagyobb autók esetében 10, míg a kisebbeknél 15 százalékos árelőnyt is el tudnak tüntetni a vételárra rakodó hazai költségek.”
Műszaki, törzskönyv, rendszám
A Használtautó.hu személyautó-hirdetéseinek több mint 7 százaléka külföldi okmányokkal rendelkező, itthon nem regisztrált autókról szól. A szerződés előtt mindenképpen tisztázni kell, hogy az ilyen esetben kötelező műszaki vizsga, a törzskönyv, rendszám és a forgalmi együttesen mintegy 50 ezer forintot kitevő költségei kit fognak terhelni. (Unión kívüli országokból érkező autóknál emellett egyedi forgalomba helyezési engedélyt is intézni kell.)
Hirdetés
Regisztrációs adó
További plusz teher a regisztrációs adó, amelyet szintén gyakran kihagynak a hirdetésekből. Ezek összege életkortól, hengerűrtartalomtól és emissziós besorolástól függően többszázezres tétel is lehet. Az összeg kiszámítására az interneten (többek között a Használtautó.hu oldalán is, a Hasznos menüpont alatt) találhatunk kalkulátorokat. Fontos tudni, hogy az olcsóbban beszerezhető Euro 4-es besorolású motorok regisztrációs adója közel négyszer magasabb, mint a hasonló méretű és korú Euro 5-ösöké.
A listának még itt sincsen vége, 2014-től ugyanis a külföldön vásárolt használt járművek után vagyonszerzési illeték is fizetendő, melynek összege teljesítménytől és életkori sávtól függően átlagosan újabb 40-50ezer forintot tesz rá az eddigi költségekre.
Az autó hazajuttatása is pénzbe kerül
Aki maga hozza be a kint megvásárolt autóját, annak egy németországi kiutazás során – oda egy, visszafelé két autó üzemanyagát és autópályadíjait számolva – további 60-80 ezer forintos költséggel kell kalkulálnia. Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy a kiszemelt autó megvásárlása a fent kalkulált legalább 200-300 ezer forint pluszkiadás mellett is jó üzletnek tűnik, akkor érdemes immár magával a kiszemelt járművel is foglalkozni.
Ellenőrizhetetlen előélet
A hazai autók aktuális kilométeróra-állását 2012 januárjától minden tulajdonváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Belügyminisztérium (korábban a KEKKH-hoz tartozó) adatbázisában. Mostanra tehát a legtöbb autóról legalább két kilométeradattal is rendelkezik a hazai rendszer.
Külföldről behozott autóknál általában jóval kevesebbet tudunk a jármű előéletéről. Pedig az óratekerés gyakorlatát korántsem csak idehaza ismerik. Amit mindenképpen érdemes megtennünk:
  1. Szervizadatok lekérése: ha a külföldről behozott autót hivatalos márkaszervizben tartották karban – ez korábbi flottaautók esetében különösen jellemző –, akkor hazai márkaszervizeken keresztül is hozzájuthatunk néhány perc alatt a kívánt adatokhoz. Ha az eladó bármire hivatkozva vonakodik ettől, azonnal érdemes beszüntetni a tárgyalást.
  2. A szervizkönyv valódiságának ellenőrzése: óvatosságra int, hogy gyakran a szervizkönyvek sem valódiak. Ennek jele lehet például az, ha az elvileg több éves eltéréssel születő bejegyzések mind ugyanazzal az írással és tintával szerepelnek benne.
  3. Alapos átvizsgálás: egyetlen szerződést sem szabad megkötni anélkül, hogy az autó állapotát szakember mérné fel. A Használtautó.hu oldalain minden meghirdetett jármű adatlapján megtalálható az a link, amely az autóhirdető földrajzi helyéhez legközelebb eső, eredetvizsgálattal és állapotfelméréssel foglalkozó szervizek elérhetőségét ismerteti. Amennyiben az autóért mi magunk megyünk külföldre, saját szaktudás hiányában vigyünk magunkkal olyan szakembert, akinek ítéletében megbízunk.


Ha bármilyen garanciát várunk az eladótól, érdemes arra is figyelni, hogy a kereskedésben kit írnak be eladóként az adásvételi szerződésbe. Ha ugyanis papíron nem a kereskedőtől, hanem a korábbi tulajdonostól vesszük meg az autót (ez általános gyakorlatnak számít), probléma esetén sokkal nehezebben tudunk nála bármit is elérni. Ragaszkodjunk a korrekt adásvételi szerződéshez, ne elégedjünk meg a nevünkre szóló forgalmi engedéllyel, jótállási igénnyel ugyanis csak az alapján élhetünk.
Külföldi beszerzésnél gyakori probléma, hogy csak a helyszínen derül ki, az autónak eltitkolt sérülései, hiányosságai, hibái vannak. Az eladó könnyen visszaélhet az utazásba fektetett jelentős idő- és pénzráfordítással, a vevő ugyanis ilyenkor hajlamos súlyos kompromisszumokra is. Ezért ilyen útnak sosem szabad egyetlen ajánlat birtokában nekiindulni.
„Az év végéig további 45-50 ezer használt autó érkezik külföldről az országba. Aki megfelelő körültekintéssel vásárol ilyen autót, jó eséllyel előnyös üzletet köt majd. Akár évekre kiható csalódást és anyagi veszteséget is okozhat azonban, ha nem vagyunk előre tisztában, hol tud kisiklani egy első ránézésre alkalmi vételnek tűnő lehetőség.” – tette hozzá a Használtautó.hu szakértője.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:36
    Permalink

    Az út költségét jelentősen lehet csökkenteni, ha bérel az ember egy autószállítót. Nem érdemes egyetlen autóért elindulni, legyen B, C terv is.

    Elsősorban nem a kedvezőbb üzlet, hanem a szélesebb kínálat, típuson belül felszereltebb példányok, alaposabb karbantartás az, ami miatt többek között én is a magánimport mellett döntöttem.

    Érdemes lett volna kitérni a cikkben arra is, hogy hogyan kell eljárni, ha az autóhoz nincs forgalmi/törzskönyv-

  • 2017.10.27. at 14:36
    Permalink

    @Mámorító tud lenni a nevünkre szóló forgalmi, ám ha nem kapunk adásvételi szerződést, semmilyen jótállási igénnyel nem tudunk élni@

    ha jól tudom, akkor sincs az eladónak semmilyen kötelezettsége, ha az autó kikerül az országból. De mondjuk ezt a kérdéskört is ki lehetett volna fejteni a cikkben.

Vélemény, hozzászólás?