Magyarországon Junior, a legkisebb crossover

Nissan Juke hazai sajtóbemutató

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szegény Nissan Juke kapásból nehéz helyzetbe került: borús, barátságtalan napon, zuhogó esőben kellett bizonyítania a sajtó meghívott munkatársai előtt. A város azonban az ő terepe!


Kezdjük hivatalos formában. A Juke bizonyos értelemben kalandos jelleget csempész be az autópiacra: könnyű, fürge, gyors reagálású, és ezek olyan tulajdonságok, amelyekkel azért ruházták fel, hogy a fiatalabb vásárló közönséget szólítsa meg. Valami egészen mást nyújt, mint a B-szegmens hagyományos autói, és a továbbiakban is megszilárdítja a Nissant, mint olyan autógyártót, amely mindig kész valami szokatlant bevezetni a piacra. – nyilatkozott korábban Pierre Loing, a Nissan európai terméktervezésért felelős alelnöke. Simon Thomas, az értékesítésért és marketingért felelős európai alelnök még célirányosabban fogalmazott. A Juke a nagyvárosi környezetben született meg, és ez az a hely, ahol a legtöbb időt fogja eltölteni. Ehhez illő módon, agilitása és keménysége együttesen a környezetében a leginkább az utcákra termett autóvá teszi. Úgy tűnik tehát, a vezetők bíznak a sikerben, és nem is alaptalanul. Kompakt crossover modellünk, a Qashqai óriási sikere megmutatta, hogy a vásárlók ráuntak a hagyományos kocsikra. A Juke most merészebb, vakmerőbb, mint korábban bármi, és arra terveztük, hogy megerősítse a Nissannak, mint a crossover autók európai úttörőjének a vezető helyét a kategóriában. – tette hozzá Thomas.

Simon Thomas, a Nissan értékesítésért és marketingért felelős európai alelnöke szerint a Juke a nagyvárosi környezetben született meg, mert ez az a hely, ahol a legtöbb időt fogja eltölteni.


A próba után igazából csak a formával kapcsolatban érzem helyesnek az alelnök szavait, mert a Juke megjelenése valóban merész és vakmerő, ami a technikáról és a minőségről szerencsére nem mondható el. Mi tesztelők sem vagyunk egyformák, számomra például nagyon fontosak az első megtett méterek, a belső környezet rám gyakorolt hatásai, és nekem úgy tűnt (hozzáteszem, 20-30 perces együttlét után), hogy a legkisebb Nissan crossover nem jelent kockázati tényezőt: a siker felé vezető út minőségérzettel, funkcionalitással, valamint kipróbált mechanikával van kikövezve. Az innovációnak azonban jól látható jelei is vannak, többek között ilyen a varázslatra képes középkonzol, amelynél választott funkcióktól függően változnak a gombokon lévő feliratok, és ennek értelmében az adható parancsok – remek ötlet. Ami nem látható, az is fontos, mint például az ALL-MODE 4x4-i összkerékhajtás, a Nissan elismert elektronikus rendszerének a továbbfejlesztése, amely már tartalmazza a hátsó hajtott kerekek közötti nyomaték-átirányítást. Ennek segítségével csökken a kanyarodás közben jelentkező alulkormányzott menetviselkedési jelleg, és ezáltal a Juke vezetése élvezetesebbé válik.

Mivel az autók szoros időbeosztással pörögtek a rövid menetpróbán, úgy véltük, két modellt választunk a flottából. A 110 lóerős, fronthajtásos 1.5 dCi dízel a legreálisabb választásnak tűnik, míg a benzines 1.6 DIG-T CVT 4WD a kínálat non plus ultrája, turbóval, fokozatmentes automataváltóval, 190 lóerővel. Vessenek rám követ, de a Renault-féle gázolajos motorral szerelt Juke sokkal jobban tetszett. A 240 Nm megegyezik a benzines top erőforrás nyomatékával, és hiába van 0-100-ig tartó gyorsulásban 2,9 másodperc, végsebességben pedig 25 km/h fórja papíron az izompacsirtának, egymás után vezetve halványnak tűntek a különbségek. A tompaság valószínűleg a CVT váltónak köszönhető, amely a nyugodt stílusú vezetéshez mintaszerű partner, de a Juke izgágasága, sportossága nem fekszik neki. Ellenben, ha városban nyúzzuk az autót, akkor a futómű pazar! Nem üt, nem ráz, a fekvőrendőrökön puhán siklik át a kocsi, a kormányzás pontos, és aminek a nők örülhetnek a legjobban: gyerekjáték a manőverezés. A pedálok kezelése, a volán forgatása nem igényel nagy erőkifejtést, a kuplung, a fék egyenletesen adagolható (dízellel szerzett tapasztalatok), egyszóval kezdő vezetőknek is ajánlott a típus. Hogy autópályán, autóúton miként viselkedik, mennyit fogyaszt, kvázi milyen vele a hétköznapi élet, majd a hosszabb tesztünk során fog kiderülni.

A magyarországi kínálat összesen 11 féle alapmodellt vonultat fel, háromféle felszereltség (Visia, Acenta, Tekna), háromféle motor (1.5 dCi dízel 110 LE, 1.6 benzines 117 LE, 1.6 DIG-T benzines 190 LE), illetve ugyancsak háromféle hajtáslánc kombinációjából (2WD manuális váltóval, 2WD CVT váltóval, 4WD CVT váltóval).
2WD Visia Acenta Tekna
1.6 5MT 4 190 000 4 640 000 5 040 000
1.6 CVT - 5 090 000 5 490 000
1.6 DIG-T 6MT - 5 650 000 5 830 000
1.5 dCi 6MT 4 790 000 5 240 000 5 640 000
4WD Visia Acenta Tekna
1.6 DIG-T M-CVT - - 6 730 000

Japán gyártó lévén, a Nissan többféle előre összeállított csomagban teszi elérhetővé az opciós tartozékokat, amelyek bevett szokás szerint igazodnak a választott komfortszintekhez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?