Még több erőt bírnak az Audi R8 hátsó kerekei, mint eddig

Csak performance változatban kérhető immár az Audi R8 V10 hátsókerekes RWD változata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

30 lóerővel több jut az Audi R8 hátsó tengelyére a performance változatban, mint az alapverzióban, utóbbit már ki is vezették a kínálatból.

Csoda, hogy még létezik az Audi R8 - de milyen jó is, hogy nem szüntették még meg! Gyakorlatilag ez az egyetlen lehetősége egy magyar vásárlónak, ha itthon egy kereskedésbe besétálva V10-es motorral szerelt kocsit szeretne venni (nem mintha külföldön sokkal több opció állna rendelkezésre, igazából ott is csak az R8 testvérmodellje, a Lamborghini Huracán jöhet szóba). Ami még ennél is nagyobb csoda, az az, hogy még válogatni is lehet a különböző meghajtásokból és felépítésekből: az R8 kérhető összkerékhajtással vagy hátsókerékhajtással, illetve kupé és kabrió formában. Régen még V8-ast is lehetett bele kérni, de ma már csak a tízhengerest építik az ülések mögé. Az alapverzió mellé tették még a kínálatba a performance kivitelt, de most már csak az utóbbi érhető el nem csak az összkerekesnél, de az új hátsókerekesnél is.
Hirdetés
A performance változat 30 lóerővel többet jelent, összesen 570 lóerővel gazdálkodhat a sportkocsi, maximális forgatónyomatéka 10 Nm-rel lett több. A kupé 1.590, a kabrió 1.695 kg-ot nyom, ami nagyteljesítményű sportkocsiknál közepesen számít jónak. Minden porcikáját megfeszítve 3,7 mp alatt tud álló helyzetből 100 km/h-ra kilőni, a kabriónak ehhez egytizeddel többre van szüksége. Az összkerekes performance quattrónak ehhez 3,1 mp kell, de ott nem csak a négy hajtott kerék, hanem a nagyobb teljesítmény (620 LE) is közrejátszik. Az RWD új performance változata közvetlenebb, de adaptív kormányzást kap, aminek köszönhetően pályán vagy kanyargós hegyi utakon jobban lehet érezni az autót, de parkoláskor könnyebb a manőverezés, legalábbis az Audi ígérete szerint. Saját kedvünk szerint állíthatjuk azt is, mennyire engedjen minket driftelni az elektronika, illetve van passzív diffizár. A sportfelfüggesztést kifejezetten a hátsókerék-hajtásra hangolták, de a biztonsági elektronikai rendszerek igyekeznek vigyázni ránk csúszós utakon is, nehogy az összkerékhajtás hiánya miatt az árokban kössünk ki. Persze nem csak emiatt fontos az első kerekekre jutó erő hiányának kompenzálása, versenypályán is jól jönne a négy hajtott kerék, de a GT4 specifikációjú R8-as versenyautó szintén hátsókerekes, az ott szerzett tapasztalatokat pedig átültetik az utcai R8-ba is: 60%-ban megegyeznek az alkatrészek, és ugyanabban a neckarsulmi gyárban készítik mindkét változatot, főként kézzel. Alapvetően alumíniumot használnak a karosszériában, de van szénszálas műanyag is, ami felárért még több helyen alkalmazható, főleg az első szpojlereknél vagy például az ikonikus oldalpengénél az ajtók mögött. Elöl 19, hátul 20 colos alumínium felniken gurul az R8 V10 performance RWD, de felárért mindegyik lehet 20 colos és bronz színű. Belül a puritán kagylóülésektől a luxusminőségű, gyémántmintával varrott Nappa bőr ülésekig mind a teljesítményorientált vezetésre, mind a kényelmes túraautózásra vágyók megtalálják számításukat, és persze jár az Auditól már megszokott magas technológiai színvonal az infotainment rendszerben. A hátsókerekes R8 kupé a legolcsóbb R8, 60 millió körül már elhozható, a quattrók ennél jóval drágábbak.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?