Nem ússza meg a Dacia Duster sem! Készül a tisztán elektromos verzió!
Az elektromos Vitara után a villanyos Duster már nem is tűnik annyira a valóságtól elrugaszkodott koncepciónak
A Dacia a következő években alaposan felgyorsítja az elektrifikációt. Egyetlen ígéretet tettek: továbbra is megfizethető autókat fognak gyártani!
Gőzerővel fejleszti a Dacia a tisztán elektromos Dustert, amely kapcsán már most két dolgot leszögeztek. Egyrészt az összkerékhajtás biztosan elérhető lesz, illetve igyekeznek az árát a lehető legalacsonyabban tartani. Túl sok műszaki paramétert egyelőre nem árultak el, ugyanakkor az már biztos, a Duster EV is Renault alapokra fog építkezni. Az alapját az AmpR Small platform adja majd - ugyanerre a padlólemezre épül a Renault 5-ös, a jövő évben érkező Twingo, valamint a Dusterhez méretben rendkívül közel álló R4-es is. A platform két villanymotor befogadására is alkalmas, így lehet a Duster is összekerékhajtású. Ezzel a Dacia modellje akár első is lehet, hiszen az R4, illetve az R5 kizárólag elsőkerék-meghajtással rendelhető, de a Twingo esetében is ez a terv. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, a franciák nemrég lelepleztek egy koncepciót a 4-esből, amelyet kifejezetten offroadra szánnak, így értelemszerűen abban mindkét tengelyen hajt a rendszer.
Persze a villanyos Duster nem mostanában fog megjelenni, legalábbis ha hinni lehet a márka első emberének, Denis Le Votnak. A cégvezér a villanyos szabadidő-autó kapcsán annyit mondott a brit Autocarnak, "időben érkezik majd". Továbbá a jelenlegi, harmadik generációs Dustert mindössze 2 éve mutatták be, így az életciklusának bőven az elején jár. Bár mindez nem zárja ki, hogy időközben bemutassák az AmpR Small platformra épülő villanyos névrokonát.
Nem csak a Duster körül zajlik lázas munka a Dacia háza táján. A Sandero új generációja a hírek szerint 2027-ben érkezik. Erről biztosan tudni lehet, megtartja a ferdehátú formát, illetve ebből is villanyautót faragnak. Persze gyorsan leszögezték, a benzinmotoros is megmarad mint alternatíva. Emellett a román-francia márka két további modellt is leleplez - állítólag 2027-ig - amelyek a C-szegmensbe érkeznek a Bigster mellé. Ezekről egyelőre nem sokat tudni, de ha hinni lehet a pletykáknak, ezekben is belső égésű motor lesz.
Jövőre pedig biztosan érkezik a márka második tisztán elektromos autója. A Spring utódjának szánt modell a Renault Twingo alapjaira építkezik majd, de nem egy szimpla átemblémázás fog történni. Mivel a franciák kisautója nagyjából 8 millió forintba fog kerülni, így a Daciának alá kellene licitálnia, amit elméletileg meg is fognak tenni, hiszen 15 000 font, vagyis nagyjából 7 millió forint környékére lövik be az árát. A gyártó novemberben ismerteti a jövőbeli terveit, előzetesen pedig arról számoltak be, nagyrészt az elektrifikációról lesz szó, így szinte biztosra vehető, hogy a fent említett modellekről többet is megtudunk.