Óriási baleset a sebringi 12 óráson!

Levegőbe emelkedett és felborult az egyik Cadillac prototípus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az egyik győzelemre is esélyes autót csúnyán összetörték a sebringi 12 órás verseny vége előtt 4 és fél órával.

Éppen Pipo Derani vezette az Action Express csapat Cadillac prototípusát, amikör összeakadt egy lekörözött, GT kategóriás Ferrarival. A Cadillac lényegében szétrobbantotta a gumifalat, a levegőbe emelkedett, majd a tetején landolva állapodott meg. Szerencsére senkinem sérült meg, a szerteszét repülő abroncsok sem okoztak gondot és a pilóta is saját lábán távozott.
Hirdetés
A verseny egyébként végig elképesztően izgalmasan alakult, egy pillanatig nem lehettek biztosak a nézők a győztes, illetve győztesek személyáben. A Fordulatos versenyt végül az Wayne Taylor és Az Andretti Global közös autója, egy Acura ARX-06 nyerte az IndyCar sorozatból ismerős Colton Herta és két csapattársa, Jordan Taylor, illetve Louis Deletraz vezetésével. A GTD Pro kategóriában pedig a Vasser-Sullivan Racing GT3-as Lexus RC-F-je diadalmaskodott, szintán egy IndyCar sztár, Kyle Kirkwood vezetésével, akinek a váltótársai Ben Barnicoat és Jack Hawksworth voltak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?