Stílusosan búcsúzik a különc Clubmantől a Mini

Az osztott csomagtérajtó sosem volt népszerű megoldás a gyártóknál, éppen ezért szerette a Mini

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kevesebb mint 2000 példányszámban jelenik meg a Mini Clubman Final Edition, amely ahogyan a név is sugallja, az utolsó ilyen modell lesz.

1969 példány készül mindössze a Mini kombijából, persze nem azért mert a BMW-nél nem szeretik a kerek számokat, ez csupán utalás az első osztott csomagtartós kombi kiadási évére. Az akkori Clubmant 1981-ig gyártották, majd egy jókora szünet után már a BMW égisze alatt dobták piacra újra 2007-ben. A most leköszönő harmadik generáció 2015-ben debütált és a most bemutatott Final Edition egyfajta búcsú a modelltől, ugyanis már korábban hivatalossá vált, hogy nem lesz konkrét utódja a CLubmannek. Az ok rendkívül egyszerű: a SUV őrület közepette a kombik vadászterülete igencsak beszűkült.
Hirdetés
Még utoljára azért odatette magát a Mini a Clubmant illetően, hiszen a 4,25 méteres hosszhoz egy 1250 literes csomagtér társul a már emlegetett egyedi csomagtérajtóval. A 178 lóerős autó jelen kiadásában három színben érhető el, név szerint Nanuq White (fehér), Enigmatic Black (fekete) és Melting Silver (ezüst) árnyalatokban, emellé jön még a 18 colos rézszínű felni és a Minikről elmaradhatatlan csíkok az oldalakon, a végeredmény pedig önmagáért beszél.
Hirdetés
Persze nem csak a külcsínre adtak a dizájnerek. A beltér számos pontján olvasható a Final Edition felirat - például a küszöbökön vagy a kormányon - de a bőrülések is sokat dobnak a Clubman utolsó kiadásának megjelenésén. A műszerfalon természetesen ott pihen az elmaradhatatlan plakett, amely arról tájékoztat, éppen melyik autóban is ülünk az 1969 közül, de ezt a slusszkulcson és a szőnyegeken is ellenőrizhetjük, ugyanakkor be kell látni, hogy a Clubman műszerfala enélkül is jól néz ki, ami leginkább a kifejezetten ehhez a modellhez készített Shimmer Copper árnyalatnak köszönhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?