SUV-nak álcázott haszongépjárművet hoz Európába a KGM

Szabadidő-autóból átalakított "furgonnal" rukkolt elő a KGM

Jókora raktérrel és ígéretes terepképességekkel dob piacra "furgont" Európában a KGM, íme a Rexton!

Hivatalosan is megerősítette a KGM (korábban SsangYong) brit képviselete a Rexton érkezését, amely a haszongépjárművek piacát targetálja. A SUV-ból átalakított kishaszon 4,85 méter hosszú, 1,96 méter széles, 1,83 méter magas, a tengelytávja pedig 2,87 méter. A hátsó üléssort teljesen kivették, így a Rexton kétszemélyes, cserébe a raktere 2200 literes, a vontató kapacitása pedig 3,5 tonna. A műszerfalon két 12,3 colos kijelző található, az egyik a digitális műszeregység, a másik a multimédia. Utóbbi szoftvere természetesen támogatja az Android Autót és az Apple CarPlayt, illetve alapból TomTom navigáció fut rajta. A kishaszon orrába 2,2 literes dízeles erőforrás kerül, amely 199 lóerős, a forgatónyomatéka pedig 441 newtonméter. A hajtásláncot a nyolcfokozatú automata váltó teszi teljessé, és a terepképességek javítása érdekében nem meglepő módon összkerékhajtással kerül fogalomba a Rexton. A KGM Nagy-Brittaniában forintba átszámítva nagyjából 17 millió forintért fogja értékesíteni a típust, a magyar forgalmazásról egyelőre nincs hír.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?