Szuperhősfilmben tűnik fel a Toyota pickupja

A Kék bogár című szuperhősfilmben jut cameoszerephez a Toyota Tacuma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota most először jelenik meg partnerként egy játékfilmben, de a japánoknak nem idegen terep a vászon, hiszen a Lexusok számos moziban szerepeltek már.

Augusztus 17-én mutatkozik be a magyar mozikban a Kék bogár mozifilm, mely egy újabb szuperhősös film, ám ezúttal nem egy teljesen új karaktert igyekeznek megszerettetni a közönséggel a készítők, hiszen Kék bogár már az 1930-as évek végén is mentette a világot - persze csak a képregények lapjain. A mozikban viszont most először tűnik fel a különleges hős, így most válhat igazán széles körben ismertté.
Hirdetés
A film körüli felhajtást kihasználva a Toyota is a filmben promózza az egyik legújabb portékáját, a Tacuma névre keresztelt pickupot. A japán márka korábban sosem vállalt direkt együttműködést filmekkel (persze Toyoták már jelentek meg mozivásznon korábban is), így a Kék bogár lesz az első ilyen film. A Toyota csoport számára viszont egyáltalán nem idegen a filmek világa, hiszen a Lexus már számtalan filmben szerepelt ily módon. A Toyota prémium márkája feltűnt többek között a Fekete Párduc filmekben, a Men in Black franchise negyedik filmjében, de a 2002-es Különvéleményben is találkozni Lexusszal, amit később beválasztottak minden idők tíz legjobb mozifilmes autója közé.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?