Tudtad, hogy juttatás is lehet az autómegosztás?

A vállalati cafeteria-rendszerbe egyszerűen és szja-mentesen beilleszthető az autómegosztás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyugat-Európában megélénkült a vállalati célú autómegosztás használata 2020 eleje óta. Valószínűleg hatással volt erre a pandémia is, ám a jövőben járvány nélkül is megszokott maradhat a cafeteria-rendszerben az autómegosztás.

Magyarországon továbbra is a tradicionális mobilitási megoldások állnak a vállalatok érdeklődésének homlokterében. Ez leszűrhető a SHARE NOW és a HR Fest szeptemberben elvégzett felméréséből, amelyben összességében 55 ezer főt foglalkoztató vállalati kört kérdeztek meg. A leggyakoribb a tömegközlekedés (BKK, MÁV, Volán) munkavállalói használatának vállalati támogatása (ezt a felmérésre válaszoló 150 magyarországi cég- és HR-vezető 58 százaléka jelölte meg jellemzőnek). Ezt követi a saját tulajdonú gépkocsik használatának elősegítése (55%), majd a dedikált és kulcsos cégesautók (54 és 41%). Az autómegosztás a felmérést kitöltő cégek 27 százalékánál érhető el már most is, míg a rolleres vagy robogós munkába járás mindössze 8 százalékuknál. „Azok a vállalatok, amelyek már alkalmazzák a carsharinget, kiemelkedő mértékben, 95 százalékban elégedettek vele” – árulta el Buday Bence, a SHARE NOW ügyvezető igazgatója. Hozzátette még, hogy a következő évek trendjeiről is megkérdezett üzleti döntéshozók egyértelműen a mikromobilitási eszközök felhasználásától várják a legnagyobb ütemű bővülést. Ennek növekedését 73 százalékuk valószínűsítette, miközben 53 százalék a carsharing további elterjedésére számít.
Hirdetés
A válaszadók 70 százaléka szerint a hibrid munkavégzés új normaként marad velünk: úgy gondolják, hogy még két év múlva is legalább heti két napot töltenek majd home office-ban a dolgozók, ami a munkahelyi mobilitás növekvő fontosságát és vállalati támogatottságát vetíti előre. A felmérésből kiderült, hogy a vállalati kör negyede használja aktívan az autómegosztást, további 57 százalékuk pedig elképzelhetőnek tartja, hogy az autómegosztás már a közeljövőben megjelenjen az üzleti vagy munkavállalói igényeket kiszolgáló mobilitási megoldások között, azzal együtt is, hogy eddig még nem vettek igénybe ilyen szolgáltatást. A jelenleg legjellemzőbb vállalati felhasználási módok az üzleti találkozók (67%), a munkába járás (63%), illetve a munkatársi juttatás (52%).
Hirdetés
A carsharing mind alkalmi, mind rendszeres használata vonzó és költséghatékony megoldás lehet a munkaadók nagy részének, hiszen az autómegosztás egyszerűen illeszthető be a vállalati cafeteria-rendszerbe, ráadásul szja-mentesen, azaz egyszeres költségszorzóval nyújtható” – tette még hozzá a témával kapcsolatban Buday Bence.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?