Új crossover a Ladától! Íme az Azimut!
A meglepően modern megjelenésű crossover a Lada új csúcsmodellje lesz
Hosszú idő után először dob a piacra teljesen új szabadidő-autót a Lada, amely a modellpaletta tetejére érkezik. Mutatjuk, mit tud az újdonság!
Ahogyan az orosz autóipar, úgy a Lada sincs könnyű helyzetben 2022 óta. Ennek ellenére az elmúlt két évben két új modellel is előrukkoltak: az egyik a tavaly leleplezett Iskra, a másik pedig a most debütáló, egyelőre Azimut néven futó típus. Utóbbi nevezéke azért kérdéses, mert az orosz hatóságok nem fogadták be a Lada által benyújtott védjegykérelmet, mivel ezen a néven több hajógyártó is működik.
Az Azimut egyébként meglepően modernnek hat a Lada modellpalettáját végigböngészve. Itt is adott a nappali menetfények "X" grafikája, de a hátsó lámpatesteket összekötő LED-csík is a kor trendjeihez illeszkedik. Az utastér is kifinomultra sikeredett. Adott a digitális műszeregység, mellette a 10 colos érintőképernyő, amelyen többek között a beépített navigáció, és a tolatókamera is elérhető. Felárasan rendelhető továbbá indukciós telefontöltő, panoráma napfénytető, kétzónás klíma, valamint 360 fokos kamerarendszer.
Az Azimut a Vesta platformjára épül, pontosabban annak 2022-ben modernizált változatára. A márka elmondása szerint a fejlesztés 3 évet vett igénybe, közel 1000 új, vagy továbbfejlesztett alkatrészt építettek a crossoverbe. Kizárólag elsőkerék-meghajtással, és benzinmotorral lesz kapható. A belépő szinten 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű szívómotorral, a nagyobb blokk pedig 1,8 literes. Előbbi 120, utóbbi 132 lóerős teljesítményt képes kipréselni magából. Felszereltségi szinttől függően hatfokozatú manuális vagy CVT váltó kérhető. A kínálat az ígéretek szerint később kiegészül egy 150 lóerős turbómotorral, amely kizárólag az utóbbival párosítható. A gyártás jövőre indul az oroszországi Togliattinál található üzemben. A szankciók miatt szinte biztosan nem lesz kapható Nyugat-Európában. Ami pedig az árazást illeti, egyelőre nem közöltek részleteket, de az Azimutért könnyen elkérhetnek majd akár 14 millió forintnak megfelelő rubelt is, ezzel a legdrágább Lada lehet.
A Vestának nincs modern plaformja 🙂
Legalább lennének őszinték, hogy megint kapták a modellt.