Vajon eléri a végsebességét egymillió kilométer után a Golf III?

A lelkét is kitaposták ennek a '95-ös, kilométermilliomos Golfnak az autópályán: megérte?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mai szemmel a 156 km/h elérése nem nagy kihívás, de egy 1995-ös dízel Golfnak - ráadásul 1,1 millió kilométer után - már közel sem egyértelmű a siker. Te meg mernéd próbálni a német autópályán a végsebesség-tesztet ezzel a kocsival?

Bár a 64 lóerős dízelmotor még mindig ketyeg, valószínűleg nem a videón látható padlózás volt az általános felhasználási módja a tesztelt Golfnak. Aki száguldozni akart, amúgy sem ilyet vett, ugyanis több mint 17 másodpercig tart a százas sprintje állórajtból. Van aki nevet ezeken a számokon, de nem szabad elfelejteni, hogy ezeket a motorokat nem kellett 300 ezres futás után kidobálni vagy felújítani, konkrétan akármennyi kilométert elmennek alapvető karbantartással. Az viszont, hogy mennyi maradt meg a teljesítményükből, már más kérdés. Szerencsére a TopSpeedGermany Youtube csatornájának hála most megtudhatjuk.
Hirdetés
Mint az a videóból is látható, az autó - annak ellenére, hogy tényleg nem valami fürge - nem csak simán elérte a végsebességét, és eközben megőrizte hibátlan műszaki állapotát, de hosszú percekig volt végsebesség közeli tartományokban nyúzva, 4000 feletti fordulatszámokon forgatva, és ezzel sem volt semmi problémája. Számomra mindez nem meglepetés, és ha jól sejtem, akkor senki másnak sem, akinek volt valaha ilyesmije. Ezek a motorok tényleg elpusztíthatatlanok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?