Használtautó2026. 07. 06.
Nem fogod elhinni, mennyibe került ez a Volkswagen Polo! Kitalálod, hol a csapda?
Ép az alja, jó a motorja, kulturált az utastere, és még a gyári katalizátor is alatta figyel: mutatjuk, milyen kompromisszumokat kell kötni egy ilyen autóval!
Betűméret18 px
⏱️ kb. 5 perc olvasás
Rengeteg autóvásárló szerint két út van: vagy kifizetsz egy vagyont az új autóra, vagy kifizetsz egy vagyont, hogy szervizeld a régit. Erre a gordiuszi csomóra mutatok ma megoldást egy kiemelkedő műszaki állapotú Volkswagen Polo képében, amit mindösszesen 210 ezer forintért találtam édesapám részére. Viszont még mielőtt elmélyülnénk a konkrét példány apróságaiban, szaladjunk végig az alapokon.
A Polo harmadik, 6N kódnevével is emlegetett generációja tűpontosan két világ határán áll. A frissítés előtti változat egy fapados, egyszerű, régimódi kisautóként még szinte a ’80-as évek autógyártását idézi, miközben a frissítéssel már műszakilag és kényelmi extrák terén is egy lényegesen modernebb köntösbe kellett öltöztetni. Külső méretek terén mai szemmel szinte felfoghatatlanul kicsi, nagyjából egy Kia Picanto szintjének felel meg, ami papíron egy teljes kategóriával kisebb modellnek számít.
Mivel a típus éppen az autóipar egyik komoly szemléletváltásakor kapta a ráncfelvarrását, a frissítés előtti és utáni példányok között sokkal több a különbség, mint azt elsőre gondolnád. A leglátványosabb példa szerintem az első lámpatestek esete, ahol a modernebb változat fényszórói újonnan sokkal vagányabban mutattak. Viszont a frissítés előtt valódi üvegből készültek a búrák, így a mai napig újszerű állapotúnak tűnnek, az 1999 utáni példányok viszont már a sárgulós, mattulós polikarbonát lámpatestekkel érkeztek, így a legtöbb elérhető példányon cserére vagy polírozásra szorulnak. De ugyanez a helyzet a frissítés utáni, olcsó hatású műanyag lökhárítókkal és rengeteg utastér-alkatrésszel: jobban néz ki az újabb, de sokkal rosszabb minőségű. A motorok terén is ugyanez látható, az elnyűhetetlen, négyhengeres, 1,9 literes szívódízelt például a frissítéskor a háromhengeres 1.4 PD TDI erőforrás váltotta.
Esztétikai állapot terén ez a konkrét példány szintén két szék között ül a földön. Messziről nézve egy nagyon jó kiállású autó, hiszen jók a hézagok, megfelelően futnak az élek, egyenesen állnak a kerekek, szépek az üvegfelületek és a lámpák, nincsenek aszimmetrikus sérülések, és még sorolhatnám. Közelebb érve azonban rengeteg kisebb karc és horzsolás rajzolódik ki, illetve szinte minden elemen jelentős mennyiségű kopás és lakkhiba látható.
Sokkal fontosabb viszont, hogy az autónak van alja. Aki ismeri a 6N polót, az pontosan tudja, hogy nem ezek az autók kapták a Volkswagen-csoport korabeli csúcstechnikáját alvázvédelem terén. Ehhez kell még hozzáadni jelen esetben 28 évet, ez a példány ugyanis 1998-ban gördült le a Spanyolországban található pamplonai gyártósorról. Persze, javítások láthatók rajta, illetve a bal küszöb elején már most sem tökéletes a helyzet, de mind a négy sarkán emelhető a küszöbnél az autó. Alatta sétálgatva kiderült, hogy a taposók is épek, ott figyel a működő katalizátor, illetve a láthatóan öreg kipufogó konkrétan fémszínű belülről: meg lennék lepődve, ha ez a motor fogyasztaná az olajat a látottak alapján.
Az utastérben is hasonlóan megkímélt állapotok uralkodnak, egyetlen helyen valaki kiégette a sofőrülést, illetve a középső műanyag betét a szellőzők és a rádió körül látott már szebb napokat, ezen kívül viszont szinte újszerű minden. Nem csak esztétika terén kiemelkedő a helyzet, majdnem minden tökéletesen működik a kis Polo műszerfalán. Csak a kormány magassága állítható, a vezetőülés nem kapott ilyen funkciót, illetve a sín is ki van már kopva kissé, kell benne valamennyit mocorogni, hogy beakadjon a helyére a távolság beállítását követően. Ezen kívül az üzemanyagszintjelző mutató konstans nagyjából negyed tankkal többet mutat a valóságnál, szerencsére a sárga LED visszajelző a megfelelő szintnél kezd el világítani. Egy ilyen olcsó, ennyire idős autónál azonban ezek minimális problémák, illetve szükség esetén fillérekből orvosolhatók.
A helykínálat számomra az autó egyik nagy meglepetése volt. Aprócska külső méretei ellenére kívül-belül korrekt helykínálattal szolgál, érezhetően nem a mai modellek szintje, de bele lehet ültetni szabályosan 5 felnőttet és még a csomagoknak is marad hely. Nagyjából egy hónapig használtuk az autót mielőtt átadtam édesapámnak, így tapasztalatból mondhatom: méretek terén mindent tud, amire egy kisgyermekes családnak kellhet. A korából adódóan azonban nincs benne ISOFIX, illetve mivel jobb elöl nem kikapcsolható a légzsák, csak hátra lehet rakni a babaülést, tehát kompromisszumok akadnak, de még akár két felnőttnek és két gyereknek is elégséges térrel tud szolgálni. A papíron 245 literes csomagtartó is megtévesztő, egyszer sem fordult elő olyan, hogy ne fért volna el a cuccunk a kis Polo hátuljában.
Ezen a ponton viszont elérkeztünk a kompromisszumhoz, amit meg kell kötni azért, hogy könnyű szerrel találhass jó állapotú közlekedési eszközt két-háromszáz ezer forintért. A kis Polo extralistája ugyanis annyira rövid, hogy konkrétan minden szóba került már, amit az autó tud. Nincs tehát ABS, nincs klíma, nincsenek elektromos ablakok, egyesével kell lenyomkodni az ajtógombokat, de még kormányszervot is hiába keresel benne. Mindez azt jelenti, hogy ez az autó – hiába örvend jobb műszaki állapotnak, mint a hazai autópark 70 százaléka – a kutyának sem kell 2026-ban.
Mindenki alapvetésnek tekinti a rengeteg kütyüt, ami nélkül manapság már nem autó az autó, pedig sokszor egy ilyen egyszerű szerkezet ébreszt rá, hogy mennyire túlgondoltunk ezt az egészet az utóbbi évtizedekben. A mindösszesen 880 kilogrammos saját tömeg mellé bőven elég az 1,0 literes, már injektoros, de még négyhengeres és turbó nélküli, 50 lóerős erőforrás. Ami gyakorlatilag elpusztíthatatlan, ráadásul keveset is fogyaszt, 5-6 literrel simán beéri még városban is. Ugyanígy a filléres alkatrészekből összerakott, végletekig leegyszerűsített futóműnél sem kell több, az elenyésző tömeg miatt így is stabil, élvezetes, játékos az autó, főleg a 14 colos felnigarnitúrán az alapáras, 13 colos szett helyett. Mindezt jól dokumentált előélettel, friss olajjal és szűrőkkel, egy új rádióval, használható gumikon, jó fékekkel, bőséges műszaki vizsgával, egy kötelező rendszámcserével és a névre írás költségével sikerült 290 ezer forintból elintézni. Nincsenek rejtett kiadások, nincs törlesztő, nincs kamat és nincsenek lappangó elektronikai és/vagy műszaki hibák, ennyiért ezzel a Volkswagennel már csak menni kell.
A legszebb az egészben, hogy az alacsony extralista és az egyszerű technika miatt ezt az autót nem csak megvenni, de fenntartani is röhejesen olcsó. A belső égésű motoros közlekedésnek abból a korszakából származik, amikor a műszakiság már kigyógyult az összes gyerekbetegségéből, de még nem állt neki az ipar az alkatrészek könnyítését, a költségcsökkentést, a lehető legalacsonyabb emissziót, illetve a vásárlók kényelmi igényeit hajszolni. Gombokért kapsz hozzá futóműalkatrészeket, 50 ezer rá egy teljes szett négyévszakos gumi, 10 ezer forint alkatrészköltséggel egy óra alatt megcsinálod az olajcseréjét otthon, és még sorolhatnám. Ez még valóban egy népautó, se több, se kevesebb. Persze, nem való mindenkinek, de én valahol mélyen továbbra is visszasírom a közlekedésnek ezt a korszakát, és igenis el tudom képzelni, hogy a kényelmi funkciók egy részéről lemondva az egyszerűséget és az elpusztíthatatlanságot válasszam a drága extrák és a felesleges kiadások helyett. Édesapám pedig, a Polo büszke tulajdonosaként végképp így van ezzel, tekintve, hogy a kétütemű Trabantját cserélte le erre a Volkswagenre.
G
Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.
