Teszt2026. 06. 29.
Hűsítő Audi Q3 teszt a hóban – büszkék lehetünk a hazai termékre?
Konnektoros hibridként járt nálunk az Audi Q3 új generációja, amit természetesen még mindig a győri gyárban készítenek. Na, de milyen lett az új generáció?
Betűméret18 px
⏱️ kb. 4 perc olvasás Már a harmadik generációnál jár a Q3, és természetesen az evolúciója során folyamatosan nőtt a mérete. Jelenleg 4,53 méter hosszú, a magassága 1,86 méter a szélessége pedig 1,58 méter, mindez 2,68 méteres tengelytávolságon. A Sportback, tehát a kupés tetővonalú változat adatai ettől picit eltérőek, de az biztos, hogy a bálunk járt „sima változat 4,6 centivel hosszabb az elődjéhez képest, szélességben csupán 3 milliméter a gyarapodás, ami nem is baj, hiszen nem árt elférni kényelmesen a sávokban. A magassága is gyarapodott 1,2 centit, miközben a tengelytávolság csak 2 millimétert nőtt.
A karosszáriát az Audi aktuális formanyelvének megfelelően rajzolták, ami szerintem feltűnőbb, mint az elődé, talán azért, mert alapból sportosabb a még hangsúlyosabb hűtőmaszkkal és az osztott fényszórókkal. Ezek egy vékonyra húzott csíklámpából és egy nagy négyszögletű egységből állnak. A díszítések felszereltségtől függőek, a tesztautó kályhaezüst betétjei nem biztos, hogy a legjobb választást jelentik, legalábbis nem ehhez az egyébként elegáns szürke árnyalathoz társítva. Viszont oldalnézetben a krómdíszes ablakkeret jól állneki, és a formaterv innen nézve is dinamikát sugall, mintha álltában is száguldana az autó. A 20 colos könnyűfém felnik is látványosa, de mindig el fogom mondani, hogy az itthoni útviszonyokhoz jobban illenek a ballonosabb gumik kisebb felnikkel. Vagyis remélem, hogy eljön az idő, amikor már nem kell elmondanom, mert nem a Hold kráteres felszínéhez hasonló utakon kell járnunk.
Hátul is osztottak a lámaptestek, ez jól rímel az autó elejére és a teljes szélességben végigfutó fénycsík is megunhatatlan egyelőre. A lámpatesteken belüli LED fények alakja változtatható (elöl-hátul egyaránt), és a díszbetétekkel itt is elérték a sportos összhatást, hiszen a diffúzort utánzó elemek, valamint a méhsejtmintát imitáló fekete műanyag beindítja a benzinvérűek tudatalattiját. Ja, és a világító Audi karikák manapság már nem hiányozhatnak. Tetszik, vagy sem, ez a divat most, márpedig valószínűleg azért lett divat, mert a vásárlók többsége szereti.
Az utastér tágas, igényes, és már nyoma sincs olyan minőségi bakiknak, amelyek a kapkodó villanyosításban becsúsztak a tisztán elektromos modellekben. Minden átgondolt, így a felhasználó könnyedén boldogul a digitalizációval. A vezető felé forduló infotainment nagyszerű megoldás, a digitális műszeregységre pedig eddig sem volt panasz. Maradt néhány fizikai gomb is, amelyeknél indokolt a gyors elérés, az anyaghasználat pedig igényes, mindenhol kellemes összetapogatni a burkolatokat. Az egyetlen kérdőjeles megoldás az újfajta indexkar, amelyen egy tekerőgomb is helyet kapott, ezzel lehet az ablaktörlőt és funkcióit kezelni. A szerkesztőségen belül is megoszlottak a vélemények ,hogy ez mennyire ergonomikus, számomra nem volt ideális, nehezen szoktam meg, ezért feltételezem, hogy az ügyfelek között sem arat majd osztatlan sikert. Nem is a multifunkcionalitással van baj, inkább azzal, hogy a kar kialakítása, formája magát az irányjelzést teszi körülményesebbé.
Az extraként kapható sportülések fantasztikusak elöl, és hátul is kényelmes akár felnőttek számára is az autó, arról nem is beszélve, hogy előre-hátra állítható a hátsó sor, így a csomagtér nem csak a háttámlák lehajtásával növelhető. Ami nem is baj, mert a plug-in hibridség oltárán áldozni kell a helyből. Alapból 375 literes a csomagtér, ami közel 1,3 köbméteresre növelhető, ellenben a nem PHEV modellekben ez az érték 488-1386 liter.
Viszont az Audinál e-hybrid névre hallgató PHEV modell akár 120 kilométert is képes tisztán villannyal közlekedni. Nekem 96 kilométert sikerült kihoznom belőle még a tél vége felé, egy behavazott napon, ami mindenképp szép eredmény. A rendszer amúgy az 1,5 literes turbós benzinmotor és egy villanymotor párosából áll, amelyek összteljesítménye 272 paripa. Emellé társul a 400 newtonméternyi nyomaték, nem csoda, hogy a menetteljesítmények sportautósak. A százas sprint 6,8 másodperc, de igazából bármikor azonnal rakétaként lő ki, meghazudtolva az 1,8 tonna feletti üres tömegét. És ez egyébként nem is olyan vészes, tekintve, hogy egy bruttó 25,7 kilowattórás akkumulátor is ott lapul benne, hogy tárolja a villanyhajtáshoz szükséges energiát. Ha lelkiismeretesen töltögeti a gazdája, akkor a hétköznapok során be sem kell röffennie a benzinmotornak. Amikor aztán mégis szükség lesz rá, és elkezd full hibridként üzemelni a Q3, akkor általában 7 és 8 liter közötti fogyasztással boldogul.
Azonban összkerékhajtást nem jelent a PHEV-ség, a Q3 e-hybrid elöl hajt. Hatfokozatú automatikussebességváltó juttatja oda az erőt és elöl klasszikus MacPherson felfüggesztést találunk, hátul pedig független multilink szerkezet dolgozik, kimondottan kényelmessé téve a közlekedést, még a borzasztó hazai utakon is. Természetesen vezetősegédekből a kor legmodernebb megoldásait kapja a modell, illetve kaphatja, ha elég mélyen a zsebébe nyúl. Míg egy alap benzines Q3 valahol 16,3 millió forint környékén vihető haza, addig a konnektoros hibridért minimum 18,7 millió forintot kell fizetni.
G
Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.


