A 2021-ben bemutatott Kia EV6 történelmet írt anno, most, 3 évvel később pedig megérkezett a frissített verzió, amely a modernebb külső mellett gyorsabb töltést és nagyobb hatótávot ígér.
Mutatjuk a legfrissebb, augusztusi adatokat a hazai újautó-piac állásáról: íme a számok, illetve a legnépszerűbb márkák az elmúlt hónapból! Ha te is kacérkodsz az autóvásárlás gondolatával, akkor érdemes megnézned a money.hu autóhitel kalkulátorát!
Kevés tanulmányautó képes olyan heves érzelmeket kiváltani a közönségből, mint amilyet a Hyundai N Vision 74-nek sikerült, a könyörgés pedig úgy tűnik értő fülekre talált, hiszen sorozatgyártásba kerül.
2020-ban a PSE fémjelzéssel indította útjára a közúti sportdivízióját a Peugeot, amelynek első fecskéje az 508-as volt. Akkor azt ígérte a márka, hogy minden autójukból készül ilyen verzió, ám a vezérigazgató minapi szavai más irányba mutatnak.
A Használtautó.hu adatsorából kiderül, hogy a magyarok milyen használt autókat keresnek 30 millió forintos vételár felett. A telefonos érdeklődések száma szerinti toplistát német prémiummárkák uralják, 39 és 60 millió forint közötti átlagárakkal.
Az Európai Bizottság több konszernt is megnevezett a büntetővámok kihirdetésénél, ezek közül messze az MG-t is birtokló SAIC-nak kell befizetnie a legmagasabb összeget a behozott villanyautói után. De mi lehet a háttérben? Tényleg nem működtek együtt?
A múlt hét komoly árcsökkenést hozott a magyar kutakon, a tendencia pedig úgy tűnik, folytatódik, hiszen kedden is olcsóbb lesz mindkét üzemanyagtípus.
Egészen pontosan Kína viszontválasza fog fájni: leginkább a német autóiparnak tesz keresztbe a pártállam szankciója, de akár a mezőgazdasági szektor szereplői pórul járhatnak.