Megújult a formavilága, de az élmény maradt! Már itthon is rendelhető a Mini Copper legújabb generációja, ráadásul nem is fogott túl vastagon a toll az árcéduláján. Legalábbis ahhoz képest, hogy egy prémium kisautóról beszélünk.
Nem foglal sok helyet, de mégis elférnek benne akár négyen is, plusz némi cókmók. Nem fogyaszt sokat, szóval egy aránylag kicsi akkumulátor-csomag is elég neki, tehát a tömege sem nagy. Így hát fürge és kedvelhető autó. Csak egy jó ár kéne, ugye?
Vélhetően kevesen tudják, hogy milyen autó is pontosan az M-Hero 917, ám ez hamarosan meg fog változni, a Dongfeng ugyanis konkrétan a brutális terepjárók királyát hozza Európába. Még csak zárt pályán próbálhattuk ki, de így is akad róla mit mesélni.
Túl vagyunk a kezdeti fázison, a Dongfeng pedig úgy ítélte meg, hogy megéri teljes gőzzel a magyar piacba fektetni. Mutatjuk, milyen autókkal kívánják elárasztani az országot!
Egyesek húzzák a szájukat a Suprára, mert közös fejlesztés eredménye. Ugyanezt teszik a GR86 láttán is, pedig az szintén zseniális élményautó. Úgyhogy, nekik itt a GR Yaris, ami az utolsó csavarig Toyota fejlesztés. Ráadásul most már izmosabban.
Minden autó életében eljön a ráncfelvarrás ideje, ám a formatervezőknek sokka nehezebb a dolga azokkal a modellekkel, amelyek életciklusuk felénél még mindig frissnek, egyedinek hatnak. A Formentor esete is ilyen. Érdemes volt átszabni?
Görögországban, az elsők között próbáltuk az MG3 Hybrid+ kisautót, amely könnyedén slágermodell lehet – akár itthon is. Mutatjuk, mit tud a brit-kínai márka újdonsága, és mennyiért lehet hozzájutni hazánkban.