Ekkora hatótávot tud a Nissan Leaf harmadik generációja!
Hivatalosan is leleplezték a Nissan Leaf következő nemzedékét, kiderült, milyen motor hajtja majd, de a várható hatótávot is elárulták. Íme a részletek!
Március végén villantotta meg először a Nissan a Leaf harmadik generációját. Akkor szinte semmit sem árultak el róla, egészen eddig kellett várni a részletes specifikációra. Ez alapján az Európába érkező villanyautó 4,35 méter hosszú, 1,81 méter széles, 1,55 méter magas, a tengelytávja 2,69 méter, míg a légellenállási együtthatója 0,25. Ami a saját tömegét illeti kiviteltől függően 1794 és 1982 kilogramm között alakulhat.
A műszerfalon két 14,3 colos kijelző kap helyet - értelemszerűen az egyik a digitális műszeregység, a másik az érintőképernyő. A közzétett fotók alapján a klímavezérlő külön gombsort kapott, csakúgy mint a külöböző vezetéstámogatók (ezek a kétküllős kormánytól balra). Az irányválasztót gombokkal oldották meg, amelyek ugyancsak a műszerfalon találhatóak.
Kétféle hajtáslánccal lesz elérhető. A belépő szinten 52 kilowattórás akkumulátort építenek a CMF-EV platformra, ehhez 174 lóerős teljesítmény és 345 newtonméteres nyomaték társul. Ebben az esetben 436 kilométerrel lehet számolni két töltés között. A csúcsmodellbe 75 kilowattórás telep kerül. Itt a kasztni mozgatásáról már 215 lóerő és 355 newtonméter gondoskodik. A Nissan a nagyobb aksis kivitel esetében több mint 600 kilométeres hatótávot ígér. Ami a töltést illeti, 10-ről 80 százalékra nagyjából 35 perc alatt lehet majd felpumpálni 150 kilowattos gyorstöltőn, 25 Celsius-fokos kinti hőmérséklet esetén.
Az új Leafet Japánban, Tocsigiben és az angliai Sunderlandben gyártják majd - hozzánk utóbbi létesítményből szállítanak. Az ár egyelőre kérdéses, az előrendelések idén ősszel indulnak, az első példányok pedig jövő év tavaszán érkezhetnek meg.
Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.











