Összesen 635 személyi sérüléssel járó balesetet okoztak a rolleresek a múlt évben, ami 73 százalékos emelkedést jelent tavalyelőtti 367 esethez képest. Emellett a személyszállító járművekkel - például autóval, motorral, kerékpárral és elektromos rollerrel - okozott személysérüléses balesetek több mint 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, szemben az egy évvel korábbi 2,9 százalékkal. Sajnos a hazai utakon futó rollerek számáról nincs pontos adat, így azt nem tudni, hogy a balesetek számának növekedése milyen arányban van a rollerek számának növekedésével.
„A számok arra utalnak, hogy a személysérüléses balesetek szempontjából kockázatosabbá váltak a villanyrollerek.” - mondta Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője. Hozzátette:
„A mikromobilitási eszközök idei kgfb díjai tükrözik ezt a trendet. A Netrisknél az idén eddig az ilyen eszközökre megkötött kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forintot tett ki, míg a múlt év egészében 6600 forint volt ugyanez. Vagyis az átlagdíj 27 százalékkal nőtt. Az igazi rollerszezon pedig csak most kezdődik, az időjáráshoz igazodóan a nyári időszak kiugró a rollereladások és így a rollerbiztosítások számát tekintve,”
Besnyő Márton beszélt arról is, hogy jelentős az alulbiztosítottság az érintett mikromobilitási eszközök esetében. A jelenlegi szabályozás szerint azokra az eszközökre kell kötelezőt kötni, amelyek tömege meghaladja a 25 kilót és a gyártó által tervezett sebesség 14 km/óránál magasabb. Valamint azokra, amelyeknél a tömegüktől függetlenül 25 km/órát meghaladja a gyártó által megadott sebesség. Bár a 100 ezer feletti becsült állományon belül vannak olyanok, amelyekre nem kell kötelező biztosítást kötni, de feltehetően nagyon sok olyan roller van, amelyekre még nem kötöttek biztosítást, az előírás ellenére. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetség becslését idézve Besnyő Márton azt mondta,
tízből hét-nyolc KGFB-köteles rollernek nincs biztosítása.
A Netrisk adatai szerint tavaly 7300 rollerbiztosítást kötöttek, az idei első öt és fél hónapban pedig több mint 2 ezret. Besnyő Márton arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes átnézni és összehasonlítani a különböző biztosítók ajánlatait. Jellemzően a legolcsóbb és a legdrágább ajánlat között maximum 10 ezer forint eltérés van, azonban volt példa 6 ezer forintos és 100 ezer forint feletti díjra is. Az adatok szerint egyébként leginkább, 79 százalékban férfiak kötnek rollerbiztosítást. A legtöbb szerződést, a biztosítások közel felét Kukirin márkájú rollerekre kötötték, utána a Kugoo, a Ztech és a Segway következik.