Videó: hiába jöttek szemből, mégis előzött a záróvonalon! Ez lett a vége!
Minden bizonnyal tudták a rendőrök, érdemes a 86-os főút fölé drónt reptetni, ugyanis rövid időn belül több szabálysértőt is lefilmeztek. Mutatjuk a videót!
(fotó: Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség / Facebook)
Továbbra is előszeretettel alkalmazza a rendőrség a drónokat, nem véletlenül, mivel az ilyen eszközök által készített felvételeket szinte lehetetlen kimagyarázni, az apró készüléket pedig még ennél is nehezebb észrevenni a volán mögül. Mindezt ezúttal a Csornai Rendőrkapitányság egyenruhásai használták ki, méghozzá a 86-os főút egy olyan szakaszán, ahol előzni tilos van érvényben. Nem is kellett sokat várni: több, szabálytalanul közlekedőt is lefilmeztek, ők természetesen nem úszták meg helyszíni és/vagy közigazgatási bírság nélkül. A bemutatott manőverek közül egy különösen veszélyes volt: a szabálysértő autós úgy előzött a záróvonalon, hogy szemből is érkeztek, ennek következtében a megelőzött gépjárműre ráhúzta a kormányt, azt lassításra késztetve, de valószínűleg a szemből érkezőnek is bele kellett emelnie a gázba.