600 kilométeres hatótávval és 510 lóerővel jön az új Audi SUV

Csicsás külsővel villantotta meg a jövőre érkező Q6 e-tront az Audi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi Q6 e-tronról már évek óta hallani, számtalan kémfotó készült a márka új elektromos SUV-járól, most viszont először teljes valójában mutatták meg a németek a legújabb modelljüket.

Igazán figyelemfelkeltő külsővel mutatta meg a nagyvilágnak az Audi a Q6 e-tron prototípusát. Persze nem nehéz megfejteni, hogy a színkavalkád elsősorban annak szól, hogy minél nehezebb legyen kivenni a SUV vonalait, de azért így is többet látni végre a németek új üdvöskéjéből, mint a korábbi kémfotókon. A most kikerült felvételeken jól látszik, hogy a Q6 elektromos változatánál a sportosabb irányt választották a dizájnerek, legalábbis erről árulkodnak az első, és a hátsó fényszórók is, nem beszélve a szolid diffúzorról.
Hirdetés
Az Audi Q6 e-tron bizonyos szempontból igazi újítónak számít, ugyanis ez lesz az első sorozatgyártású autó a Volkswagen csoporton belül, amely a Premium Platform Electricre, vagy röviden a PPE-re épül, amelyet kimondottan villanyautókhoz készítettek. Az Audi és Porsche által fejlesztett új szerkezet már a 270 kilowattos töltést is támogatja majd, ami gyakorlatban azt jelenti, hogy tíz százalékról nyolcvanra kevesebb mind 30 perc alatt képes a töltő felpumpálni az akkumulátort, amely minden esetben 100 kilowattórás, kiviteltől függetlenül, így az ígéretek szerint a hatszáz kilométeres hatótáv is meglehet az Audi Q6 e-tronnak a WLTP ciklus szerint. Az alapváltozat esetében ehhez 375 lóerős teljesítmény társul, ezt az úgynevezett Boost mód 396-ig feltornázhatja - igaz csak korlátozott ideig. A csúcsmodell SQ6 esetében már 483 lóerő az állandó teljesítmény, és a már említett boost 510-ig húzza a két elektromotor erejét. Ebben a fokozatban a németek szerint álló helyzetből négy és fél másodperc alatt gyorsul százra az SQ6. Az Audi hivatalosan egyébként az év végén leplezi le a Q6 e-tron modelleket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?