A kínai Geely-hez igazol a Volvo sztártervezője
Kínában lép előbbre a Volvo főtervezője, Peter Horbury
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A hatvanegy éves Peter Horbury a Fordnál és a Volvónál töltött be vezető tervezői pozíciókat, most pedig a svéd gyártó kínai anyacégéhez igazolt át.
Peter Horbury és egy korábbi munkája, a 2007-es Lincoln MKR tanulmány
Peter Horbury, a Volvo főtervezője mostantól a kínai Geely formatervezését irányítja, és ezzel egy időben a cég vezetésében is átveszi a tervezésért felelős alelnöki posztot. A Volvo és a Geely egyaránt a Zheijang Geely Holding Group tulajdonában állnak, így Horbury csak cégcsoporton belül ül arrébb egy székkel, de az lényeges, hogy a két márka tervezőcsapatai külön dolgoznak: a cél nyilvánvalóan nem más, mint a kínai márka globálisan is elfogadható arculatának megteremtése.
Volt főnöke, Stefan Jacobs természetesen meleg szavakkal búcsúztatta Horbury-t, és nem mulasztotta el méltatni munkájának fontosságát a Volvónál, míg Li Shufu, a Geely elnöke hasonló gondolatokkal köszöntötte a dizájnert:
"Hatalmas örömömre szolgál, hogy Peter Horbury elfogadta felkérésünket a Geely formatervezésének irányítására. Szakértelme és tapasztalata kulcsfontosságú lesz a Geely sikerének szempontjából.”