A Passat R lehet a VW új csúcsgépe

A VW szerint sem kizárt, hogy egy minden eddiginél erősebb Passat érkezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A VW technikai menedzsere, Heiko Nause arról beszélt, hogy látna egy R-es Passatot a márka kínálatában. A részletekről viszont egyelőre nem sokat árult el.

:
Az ausztrál Motoring magazin interjút készített a jelenlegi Passat technikai projektmenedzsere elárulta, hogy szükség van egy nagy teljesítményű változatra és sokan is beszélnek róla. Ugyanakkor nem volt hajlandó elárulni, hogy napirendre van-e tűzve a Passat R érkezése. "Támogatom az elképzelést és mi is szeretnénk, ha lenne egy ilyen modell" - tette hozzá. Végszóként hozzátette: "Sosem lehet tudni a jövőt" - ami némi bizonytalanságot sejtet.
Hirdetés

Arról szintén nem derült ki semmi, hogy benzin vagy dízelmotor kerül-e a csúcs Passat a motorterébe. Ha zöld utat kap a modell, akkor valószínűleg a korábbi, rövid életciklust megélt Passat R36 alapjaira építkeznek majd. A B6 generáció csúcsváltozata akkoriban négyajtós és kombi kivitelben volt elérhető. Emlékeztetőül érdemes megjegyezni, hogy tavaly októberben a VW hajtáslánc-fejlesztési vezetője, Dr. Heinz-Jakob Neusser elmondta: a VW kilátásba helyezte több R modell bevezetését, amelybe valószínűleg a Passat is bele fog esni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    😀 Jól van manókám, megmosolyogtattál! Ezért ha majd eladósorba kerül a verda, ígérem neked szólok először, sőt neked még az árból is engedek majd…! 🙂

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Akkor másképp fogalmazok, hogy megértsd te is. 😀 Kategória és márkától függetlenül értsd a max 10 évet, aztán úgyis kuka, vagy eladom valami menőző menőnak hadd örüljön szegény. De most őszintén ez a megbízhatósági link hogyan kapcsolódik a Passat R-hez???

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Látod, már más is észre vette, hogy annyi eszed van mint hajad. 🙂
    Ezt itt is bizonyítod a hülyeségeid halmozásával, de az emissziós cikknél is megmosolyogtalak.
    A szöveg értelmezésre neked kell rágyúrni, mert attól hogy állítólag van pénzed, eszed még nincs. 🙂

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Nem bántottál meg a prolizással és megszólítva sem érzem magam. De te azt írtad az előső hozzászólásodban hogy “ebben” a kategóriában 10 év és kuka, szó nem volt más kategóriáról, a link a megbízhatóságról pedig márkákra van lebontva. Tehát akkor ki nem ér és mit?

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    “Lehet örülnél te egy “japán szutyoknak” a tömegközlekedés helyett…..” ki kell hogy ábrándítsalak, nem örülnék! Teljes mértékben elégedett vagyok a jelenlegi autómmal, s mivel van céges autóm is, így nem vagyok rászorulva a tömegközlekedésre….., de megsúgom neked hogy már több mint 10 éve nem is használtam!

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Megszólítva érzed magad? Csak nem megbántottalak a prolizásommal? Mondjam azt hogy sajnálom, de akkor meg hazudnék! Lol:-) Te nem tudsz értelmezni egy konkrét hsz-t. Teljesen mindegy hogy milyen kategóriáról van szó, a max 10 év az egészséges kategória. Ja s látom hogy szervizelést se tudtad értelmezni. Nembaj, kérdezz nyugodtan, s válaszolni fogok!

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    “Ha van elég lovéd, nem sírsz mindig ostoba proli módjára ha elromlik valami.”

    Ezért veszek távol-keletit, mert akkor meg is marad az az “elég lóvé”, amiből pl. nyaralni mehetek a családdal. Te meg az “elég lóvét” arra költöd, hogy üzemben tartsd Európa valamelyik gyöngyszemét. Kinek a pap, kinek a paplan…

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Japán szutyok… ez megint egy értelmes hozzászólás volt tőled. Lehet örülnél te egy “japán szutyoknak” a tömegközlekedés helyett…..

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    kopasz, megint nem tudtad értelmezni a linket, itt nem egy felső kategóriás autóról van szó, hanem márkákról, tehát minden beletartozik, a kevés felső kategóriás autó is a legtöbb közép kategóriás is. Tehát ne gyere azzal hogy 5 évente csere meg max 10 év… stb…. Meg ugye szervizelés kérdése…? Ha sokat kell járnod szervízbe (nem a kötelezőkre) akkor sok a fenntartása is az autónak.

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    A megbízhatóság csak egy szempont a sok közül, egyébként szervizelés kérdése. Ha van elég lovéd, nem sírsz mindig ostoba proli módjára ha elromlik valami. Minden autó elromlik előbb vagy utóbb! Ésszel kell szervizelni -előrelátóan, előre dolgozva-, vagy rá kell szánni a rávalót, s 5- évente cserélgetni. Nálunk nem elvárás az hogy 20-30 évig használjunk egy autót, de nem haragszom rád azért mert nálatok mások a szokások! Ebben a kategóriában max 10 év, aztán amúgy is kuka.

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Látom manó fiam a menőzésen kívül más nem megy, köztük a szövegértés sem! Segítek neked, a cikk tárgya maga a Passat -még fapadosan is, bár itt olyan nincs, mivel ez nem vmi japán szutyok-.

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    “Ha zöld utat kap a modell, akkor valószínűleg a korábbi, rövid életciklust megélt Passat R36 alapjaira építkeznek majd.” Ez így nettó marhaság. Miért építkezne egy elavult modellre?

Vélemény, hozzászólás?