Álruhában is hivatalos a MINI Coupe

MINI Coupe - 211 lóerővel érkezik a csúcsmodell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kétszemélyes utastérrel és aktív hátsó légterelővel jön a MINI Coupe, amelyből csak Cooper kivitelek kerülnek majd gyártásba.


Már anno a Coupe Concept bemutatásakor sem nagyon titkolta a MINI-tulajdonos BMW, hogy a látványos külsejű autóval kapcsolatban többről van szó, mint öncélú formai játék. A MINI változatok élményszerű, gokartos vezethetősége hamar legendává lett, és szinte tálcán kínálta magát a lehetőség, hogy ennek egy avantgárd megjelenésű, szigorúan kétszemélyes modellel adjanak nyomatékot. Ahogy korábban jeleztük, a Frankfurti Autószalonon már az igazi, szériagyártású kupé pózol majd a közönség előtt, ám a bajorok szeretnék, ha addig is fókuszban lenne a kocsi. Ennek érdekében már most, három hónappal korábban kiadták az első hivatalos sorozatot, amelyeken még a gyári, tető környéki álcázással látható az autó, továbbá mindent tudunk a motorválasztékról is.

Ahhoz kétség sem férhet, hogy nem a Coupe a MINI paletta legpraktikusabb tagja, de az is biztos, hogy ez a legalacsonyabb – számszerűen 29 milliméterrel kisebb a magasság a normál modellekhez képest. Majomfogónak tűnik a 80 km/órás tempónál automatikusan kiemelkedő aktív hátsó légterelő, de a tesztpilóták határozott állítása szerint ez igen jótékony hatással van a stabilitásra, amely egy ilyen pici, és bizony nagyon gyors járműnél különösen fontos szempont. Ha csak annyit mondunk, hogy a Cooper SD Coupe gépházában dolgozó kétliteres, 143 lóerős (305 Nm) dízelmotorral is 8 másodpercen belüli a százas gyorsulás, és 216 km/h a végsebesség, akkor már sejthető, nem elhibázott lépés az a szárny. A Cooper S Coupe a jól ismert 1,6-os, benzines turbómotorral szaggat (184 LE, 240 Nm), menetteljesítményei imponálók (0-100 km/h: 6,9 s, végsebesség 230 km/h), és naná, hogy azonnal megjelenik majd a gyári tuningos John Cooper Works, amelynél már 211 lóerős a motor. Ez utóbbi igazi kis méregzsák, 6,4 másodperc alatt futja a standard százas sprintet, 240-ig bírja szuflával, de ésszel hajtva átlagban beéri 7,1 liter szuperbenzinnel, 165 grammos szén-dioxid kibocsátás mellett. Amint látható, fickós MINI-ből nincs hiány, de aki beéri a formai élménnyel, és nincs szüksége erőfitogtatásra, annak bőven elegendő lehet az 1,6-os, 122 lóerős alapváltozat (9,0 s, 204 km/h, 5,4 l/100 km, 127 g/km).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?