Az X3 és az X4 modellekkel folytatódik a BMW facelift hulláma

A BMW a kompakt SUV kategóriában is frissít, modernizálják a klasszikus és a kupés formát is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A bajoroknál 2021-ben sincs nyári szünet, több széria is frissül - most épp az X3 és az X4. Tavaly óta rengeteg BMW kap új lágyhibrid hajtásláncokat, de emellett most az esztétika is a középpontba kerül, akárcsak az M Competition modellek.

Ez a facelift nem váltja meg a világot, nem tűnik tőle új generációnak sem az X3, sem pedig az X4: enyhén, de azért észrevehetően átdolgozott arcot kapnak. Bár a gyártó kategorizálása alapján még az osztály sem ugyanaz - egyikük Sports Activity Vehicle (SAV), másikuk pedig Sports Activity Coupé (SAC) - mégis együtt érdemes velük foglalkozni, mert közös alapúak és ugyanazokat a módosításokat kapják, orruk és belterük pedig nagyrészt azonos. Hátul is változnak a lámpatestek és a lökhárítók, mindkét terepjáró szabadidő-autó sokkal modernebbnek hat majd a frissítés után.
Hirdetés
Alapfelszereltségként jár a BMW Live Cockpit Plus műszerfal-elrendezés, ami 5,1” átmérőjű, fekete keretbe foglalt digitális műszerfalat jelent 10,25” átmérőjű, i-Drive vezérlésű és érintésérzékeny központi kijelzővel társítva, az opcionális Driving Assistant Professional csomag pedig most először válik elérhetővé a kategóriában, ami az összetettebb vezetési szituációkban is kényelmes és biztonságos utazást garantál majd. Ennek részeként több intelligens funkcióval felszerelt aktív tempomatot, automata fékező funkcióval dolgozó kereszteződés-figyelmeztetést, leállósávba kormányzó vészfunkciót, valamint kormányzó- és sávtartó asszisztenst is kapnak a vásárlók. A frissítéssel az egyre szigorodó emissziós normáknak hála befejeződik a csak belsőégésű változatok korszaka. A konnektoros hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt X3 xDrive30e mellett – amely 2019 decembere óta érhető el a BMW kínálatában – innentől a két modell összes négy- és hathengeres erőforrása 48 voltos indítógenerátorral dolgozó mild-hybrid technológiával párosul. Ez lényegében annyit tesz, hogy miután 2020-ban a BMW X3 és a BMW X4 palettáján elérhető mindhárom dízelmotor megkapta az enyhe villanyosítást, mostantól a három benzinmotor is követi a példát.
Hirdetés
Az M Competition változatok is szépülnek, és bár az orrukban megmarad a BMW eddigi legerősebb soros hathengeres benzinmotorja 510 lóerővel, de az új, kovácsolt, könnyűszerkezetes főtengelynek hála a csúcsnyomaték már 650 Nm lesz. Ennek eredménye a 3,8 másodperces a nulla-százas sprint, az elektronikusan szabályzott 250 km/h végsebesség pedig az M Driver’s Package csomaggal 285-re növelhető. A beltér sem marad érintetlen, a hétköznapi X3 és X4 modelleknél említett módosításokon túl a teljes egészében digitális műszerfal a BMW M8 modellekből ismert M View funkció M-specifikus információit is képes lesz megjeleníteni, akár az opcionális head-up display-re is kivetítve azokat. A középkonzol újratervezett vezérlőpanelje viszont a BMW M3 és M4 (menetpróbájuk itt) modellekből lehet ismerős, de kap két új gombot a motor, a futómű és az M módok közvetlen beállítására. A karánalagúton található továbbá a Drivelogic-kal dolgozó automataváltó M-specifikus előválasztó karja, a BMW Controller forgótárcsa és a motort vezérlő vörös indítógomb is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?