Bővít a Mercedes Kecskeméten

Még komolyabb lesz a Mercedes magyarországi gyára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb negyed milliárd eurót fektet be Kecskeméten a Mercedes. Már a következő generációs kompakt modellek gyártására készülnek.


A Mercedes 1997-ben hozta ki az első - hagyományos értelemben vett - kompakt modelljét, a rénszarvastesztről elhíresült A-osztályt, 2012 óta gyártja annak második generációját. Egy évvel korábban, 2011-ben debütált a közös alapokra épülő B-osztály, ami azonban ugyancsak 2012-től készül Kecskeméten is. Míg az B-osztály rugalmasan a rastatti üzem palettáján is szerepel, a 2013-ban bevezetett CLA az egész világ számára Kecskeméten készül, miként annak tavaly óta gyártott Shooting Brake változata is. A Mercedes állítólag tökéletesen elégedett a magyar gyárral, illetve a hazai dolgozókkal. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Mercedes-Benz újabb 250 millió eurós beruházást valósít meg a kecskeméti gyárban, melynek keretében új karosszériaüzem épül csúcstechnológia felhasználásával.Az újabb beruházással a Mercedes kecskeméti beruházásai több mint 1,3 milliárd euróra növekednek. Megtudtuk, hogy a gyár bővítése lehetővé teszi az új generációs kompaktautók még rugalmasabb és hatékonyabb gyártását - ez pedig azt üzeni, hogy a Mercedes a következő generációs kompakt modelljeit is hazánkban (is) tervezi gyártani.
„A beruházás egyértelműen a Kecskemét iránti elkötelezettség megnyilvánulása, valamint megteremti az új generációs kompaktautóink sikeres gyártásának feltételét. A fejlesztés a Mercedes-Benz hosszú távú magyarországi terveit bizonyítja” - hangsúlyozta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke.
Hirdetés
A beruházásnak köszönhetően - a legmodernebb technológiák alkalmazásával - a vállalat lényegesen megnöveli a termelés rugalmasságát és hatékonyságát, ugyanakkor erősíti a gyár szerepét a prémiummárka globális termelési hálózatában. A kecskeméti gyár szoros együttműködésben dolgozik a rastatti testvérgyárral. Ezen a telephelyen 2020-ig szintén nagy volumenű beruházásokat hajt végre a vállalat, mert világszerte jelentős kereslet mutatkozik a Mercedes-Benz prémium kompaktautói iránt. Ez azt jelenti, hogy tartósan biztosítottak a munkahelyek a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:59
    Permalink

    Dolgozz paraszt, hitvány népe
    arass a jussodért, dolgozz te bérenc
    robotolj naphosszat ha bele is révedsz
    neked csürhének folyjon a verítéked.

    Kempi s a kis görény egy tőből fakad
    nincs belőle elég kell a sorra robot alkat
    Szaporodj erőből, kell a sok ivadék
    nem elég az országba a sok kis csoffadék.

Vélemény, hozzászólás?