Budapesti diktatúrából tör ki a Renault Talisman

Csak Kína kapja az új Renault Talisman luxusszedánt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Április 23-án Pekingben mutatják be a Renault új kínai csodafegyverét, a Talisman luxusszedánt.


Április 23-án, a Pekingi Autószalonon mutatja be Talisman névre hallgató új nagy limuzinját a Renault. Bár egyelőre nagyon szűkszavúan csak arról számoltak be, hogy imidzserősítési céllal vezetik be az újdonságot a kínai piacon, annyi hozzátartozik az igazsághoz, hogy a 2001-es luxustanulmány nevét viselő modell jó szokás szerint egyáltalán nem újdonság, a Nissan Maxima alapú, dél-koreai Samsung SM7 limuzin újrajelvényezéséről van szó.
Hirdetés

Miután a Koleos QM5, a Latitude pedig SM5 néven fut Koreában, nem a Talisman lesz az első átstemplizett Alliance-modell, de arról még mindig nem tudunk biztosat, hogy végül Európába is megérkezik-e a már új Vel Satisként és Safrane-ként is rebesgetett nagy Renault.
A kérdés pedig nem kérdés többé, az SM7 nemcsak megérkezett, hanem győzött is a diktatúra ellen Budapesten, ahogy ezt az Egy nap a városban[/url] blog szemfüles olvasója leleplezte pár napja. Magyarázat itt és az alábbi videóban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?