Felemás ármozgás jön a benzinkutakon

Az egyik üzemanyag ára emelkedik, a másiké csökken

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg a Brent típusú olaj világpiaci ára szinte stagnált, itthon mozgalmasabban alakultak az elmúlt napok, bár a legnagyobb hatással a forint árfolyama volt az üzemanyagárakra.

Sokkal inkább a forint árfolyama volt hatással az üzemanyagárak változására, mint az olajárak mozgása. Sajnos a forint körülbelül 4 százalékkal gyengült a dollárral szemben egy hét alatt, ennek ellenére felemás árváltozás jön.
Hirdetés
A Holtankoljak.hu információi szerint szerdán a benzin drágul, a gázolaj ára viszont csökkenni fog. A 95-ös benzin ára bruttó 8 forinttal emelkedik, a gázolaj viszont bruttó 15 forinttal lesz olcsóbb literenként. Az ársapka is marad december 31-ig, mint az a hétvégi kormányinfón kiderült, tehát, akik jogosultak rá, továbbra is 480 forintért tankolhatnak. Egy kis örömre adhat okot, hogy a MOL befejezte a Dunai Finomító karbantartásának első fázisát, így ismét teljes kapacitással gyártják az üzemanyagot. Ám ettől függetlenül, akik piaci áron kénytelenek tankolni, a kutakon 642,9 Ft/literes árral találkozhatnak a 95-ös kútoszlopon és 737,9 Ft/literes árral a gázolaj oszlopán.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?