Gyári képeken a Peugeot 208

Dögös és prémiumos: leplezetlenül a Peugeot 208

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövő tavasszal lép piacra, de már most látható, hogy milyen is lesz a Peugeot 208.


Váratlanul mutatkozott be első gyári képeivel a Peugeot jövő évben piacra lépő új kisautója, a 208-as, mely várhatóan csak a még mindig kapható 206-ost nyugdíjazza majd, s annak nyomdokaiba, azaz az olcsó kisautó szerepébe a 207-es lép majd.
A 207-esnél 7 centiméterrel rövidebb, 3975 milliméteres, három- és ötajtós 208-as a kisautó-szegmens prémiumosabb modelljei, akár az elemivel sem távol álló Citroën DS3 ellen indul majd harcba. Vezethetőségét nem csupán a 208 sportvonala által ígért izmos motorsor, hanem a 207-eshez mérten elért 110 kilogrammos tömegcsökkentés is szavatolja majd a gyáriak szerint.
Hirdetés

A hétköznapi 208-asokat - pont a jól sikerült fogyókúra, valamint a fogyasztáscsökkentés jegyében - viszonylag kicsiny, vadonatúj, háromhengeres, 1,0 és 1,2 literes, egyelőre ismeretlen teljesítményű benzinesekkel várhatjuk, melyekkel már alapváltozatában is 4,3 liter/100 kilométer kombinált fogyasztást, illetve 99 gramm/kilométer szén-dioxid emissziót ígér a sorozat, de nem titok, hogy a tavasszal esedékes piacra lépéskor a két benzines mellett nem kevesebb, mint öt HDi turbódízel is szerepel majd, akár stop-start elektronikával és minden bizonnyal még szerényebb fogyasztással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 08:51
    Permalink

    Úgy látom, hogy a Peugeot is beáll a sorba s eltünteti a normális benzinmotorjait (pedig a jelenlegi kínálata nagyon rendben van), azok helyett görcs háromhengeres szutykokat készít! Azért kíváncsi lennék, hogy ezek az alul-méretezett kis motorok mennyire lesznek időtállóak?

Vélemény, hozzászólás?