Ilyen PHEV-et kapsz Kínában hatmillió forintnyi jüanért

Ilyen a Dongfeng egyik almárkájanak első konnektoros hibridje

Aeolus név alatt először mutat be a Dongfeng konnektoros hibridet. De hát már megszoktuk, hogy egy-egy nagyobb márka sok kis apró almárkával célozza a különböző vásárlói csoportokat.

Ugyanígy azt is kényszerűen megszoktuk, ha csak szimplán átváltjuk a knai árcédulán látott összegeket forintba, akkor döbbenetesen kedvező számokat látunk. Ám mire hozzánk elérnek ezek az autók, ha egyáltalán eljutnak, már korántsem ilyen rózsás a helyzet. Az L7 például 128 900 jüanról indul, ami körülbelül 6,4 millió forintnak felel meg. Ám arról nincs hír, hogy Európába eljut-e ez a típus. Pedig jó árazással sikeres lehetne, hiszen zöld rendszámot is kapna itthon a 4,6 méter hosszú és 2,77 méteres tengelytávolságú SUV. Ugyanis a hajtásáról 1,5 literes literes benzinmotoron alapuló, PHEV hajtáslánc gondoskodik 355 lóerős rendszerteljesítménnyel, 615 Nm maximális forgatónyomaték mellett.
Hirdetés
Az energiát 17, vagy 30,32 kWh kapacitású, lítium-vas-foszfát akkumulátor tárolja. Előbbi 110, utóbbi pedig 205 km tisztán elektromos hajtást tesz lehetővé, így a kínai mérési ciklus szerint akár 1400, vagy 1500 kilométer is lehet az autó teljes hatótávolsága. Miközben az akkumulátort 26 perc alatt lehet 30-ról 80 százalékra feltölteni. Vinnél egy ilyen masinát, ha itthon is hatmillió forint környékéről indulna?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?