Még mindig van létjogosultsága a dízelnek!

Dízelmotoros BMW X1 teszt

Hiába kongatják a vészharangot a belsőégésű motorok feje felett, egyszerűen bizonyos felhasználóknak még mindig egy dízelmotoros modell a legkényelmesebb választás. A BMW pedig még mindig mestere ennek a műfajnak.

Megmondom őszintén, néha még én is beleesek a „csapdába”, és túlzottan kritikussá válok a dízelmotorokkal kapcsolatban. Aztán jön egy gázolajos tesztautó, ami ráébreszt, hogy igenis van még létjogosultságuk. Ilyen volt az új BMW X1 is, amelyben a jelenlegi piac egyik legkifinomultabb dízelmotorja dolgozik. Tökéletes példa ez az X1modell arra, hogy nem kell minden BMW-hez M-csomag ahhoz, hogy jól nézzen ki. Sőt, sokszor az elegánsabb megoldás az ízlésesebb egy szabadidő-autón. Persze megvan a maga bája az M-lökhárítós változatoknak is, de a tesztautó xLine csomagja a maga krómdíszeivel a veséken, a lökhárítók szélein, illetve az ezüst betétek azok alsó részén, jól harmonizáltak a „Utah narancs” fényezéssel. Persze ez mind-mind extrafelszerelés, de aki szeret áldozni a megjelenésére, biztosan nem fogja sajnálni érte a plusz forintokat. Az új X1 formai változásairól már korábban is meséltem erről ide és ide kattintva olvashatsz, úgyhogy nézzük is milyen belül ez a konkrét modell.
Hirdetés
Hát bent is csodás, jól szemlélteti a tesztgép, hogy mennyire ízlésesen lehet összeválogatni a BMW modellek belső felszereltségét. A kávébarna sportülésekről itt is csak áradozni tudok, mint a 23i esetében, és ez a barna bőr megjelenik az ajtóburkolatokon is, a műszerfalon pedig egy kicsi fabetét teszi tökéletessé az összhangot. Azért az M sportkormány nem maradt ki, bár ez szerintem továbbra is túl vastag, az iDrive tekerőgombjának elvesztése pedig még mindig fáj, de ennél keményebb kritikát nem érdemel az X1. Kényelmes, otthonos, könnyen kezelhető az infotainment még így is, hogy a képernyőn kell matatni, amennyiben nem használjuk a hangvezérlést idegen nyelven. Hátul az ülések előre hátra mozgathatók, a tesztautóban pedig még az első ülések háttámlájáról lehajtható asztalka, illetve fogas is helyet kapott, hiszen ilyen extrákkal is növelhető az autó praktikuma, Amihez a hatalmas csomagtér is hozzájárul. Szóval az utasteret és a kényelmet tekintve az X1 igazi utazóautó, amennyiben az ehhez illő motort választják hozzá. A 23d pont ilyen. Ez egy négyhengeres, kétliteres dízelmotor, 48 voltos lágy hibrid rendszerrel megtámogatva. Ennek 211 lóereje elképesztő csendben mozgatja az autót. Bentre nem jut semmi a jellegzetes dízelhangból, de kint is csak hidegen lehet jól megkülönböztetni egy benzinestől. Aztán persze ott van még a 400 Nm forgatónyomaték is, ami már 1500-as fordulattól érkezik, és a 7 fokozatú automatikus sebességváltó rendkívül ügyesen juttatja el mind a négy kerék felé, hiszen egy xDrive modellről van szó. Kényelem mindenek felett. Még úgy is, hogy az autóban ott az adaptív M-futómű, szóval sportos módra váltva kicsit felkeményedik, ahogy a kormányzás is, de ez nem illik hozzá. Ezzel a motorral az X1 arra való, hogy a világból is kimenjünk vele. Telitankolva ez elérhetőnek is látszik, hiszen 1000 kilométer feletti hatótávot jelez. Bár többnyire városban közlekedtem vele, így 6,9 liter lett az átlagfogyasztása, amikor autópályáztam és országutaztam akkor simán 5-6 liter között maradt az átlag, ami egy üresen is 1,7 tonnás SUV-tól elég meggyőző érték.
Hirdetés
Árazásban sem túlságosan elrugaszkodott a BMW, ez is a sikerének egyik alapja. A még 2022 végén kapott tesztautó alapáraként 18 084 000 forintot tüntettek fel. természetesen ezt rendesen felextrázátk, többek között az elérhető össze vezetéstámogató rendszerrel, így végül 24 millió forint feletti vételár jött ki, ami viszont még mindig egy jó ajánlat a prémiumszegmensben.
Értékelés
Pozitív
Kulturált dízelmotor, 1000 km feletti hatótáv, igényes és rendkívül kényelmes utastér
Negatív
iDrive tekerőgombjának hiánya
Árak
Tesztmodell alapára
18 084 000 Ft (2023.01.09.)
Tesztautó ára
24 460 200 Ft (2023.01.09.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Teljesítmény:
157 kW (214 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 1500-2750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,4 s
Végsebesség:
225 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4500 mm
Szélesség:
1845 mm
Magasság:
1642 mm
Saját tömeg:
1690 kg
Össztömeg:
2265 kg
Tengelytáv:
2692 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
500-1545 l
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
7 fokozatú automata
Nyomaték:
400 Nm 1500-2750 1/min-nél
Teljesítmény:
157 kW (214 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
225 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,4 s
CO2-kibocsátás:
125-140 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,9 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2023.01.15. at 10:47
      Permalink

      Az ajánlat lehet, hogy jó (szerintem túlárazott mint a legtöbb prémium), de azt el is kell fogadni, hogy üzlet legyen belőle. Szóval majd a vevők eldöntik, hogy mennyire jó az ajánlat. 🙂
      Amúgy hasonló áron inkább X3-at néznék, bár az nem a legújabb modell, de hasonló áron nagyobb autót kapni belőle.
      De pl. a full extrás, dízel CX-60-as Mazda 23 milla alá van árazva. X3-ashoz hasonló méret, 4 helyett 6 henger, 254 ló, awd, 6 év gari. Persze az nem teuton prémiumautó. 🙂

Vélemény, hozzászólás?